Pécel fejpályaudvar, Gödöllőn óriási gödröt ásnak

Vörös Attila   ·   2019.02.27. 20:05
6788agod0

A címet lehet persze korrigálni, hiszen technikailag nem fejpályaudvar Pécel, még akkor sem, ha a Keleti felől a személyvonatok bakkal lezárt vágányokra érkeznek. Van ugyanis egy átmenővágány, amelyen keresztül egészen Gödöllő néhai bejárati jelzőjének környékéig eljuthatnak a munkavonatok. A péceli állomás egyébként teljesen szét van robbantva, a két csonkavágány – ahol a Flirtök forognak – az állomásépülettől Budapest irányában van, néhány száz méterre.

Korábbi cikkünkben már előre szóltunk, hogy a nagyon látványos vágányfektetési munkákra még várni kell kicsit, főleg Gödöllő és Aszód között, a rengeteg műtárgy cseréje miatt. Isaszegig a 80a-n leginkább favágókat és a régi felsővezetéktartó oszlopok betonalapozását kiásó és szétaprító munkagépeket látni, itt elsősorban a bontásé a főszerep. Az új tartóoszlopok egyébként már állnak, ezeket már hetekkel ezelőtt telepítette a betonozóvonat, az éjszakai vágányzárak során. A betonozó szerelvények most a vágányzár másik végéről, Aszódról indulnak munkába, érdekesség, hogy a MÁV Nosztalgia Púposai továbbítják. Kis szerencsével akár három Púpost is láthatunk egy állomáson!

Pécel, végállomás! A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Isaszegen igazi Kamaz-bemutatót láthat az ember, a jól bevált billencsek segítségével hordják éppen el a fél állomást, jó nagy a csatatér. Ahol megvan még a pálya, az még a régi felépítmény, aztán Gödöllő irányába továbbhaladva ez egyszer csak megváltozik – zsírúj pályát látunk. Állami telepeknél szép fehérek a betonaljak és még le sem kopott a rozsda az új sínekről! A bagikő pompája pedig leírhatatlan. A beépítendő sínszálakat egyébként már végig lehúzták, Péceltől idáig. A megállóhelyen futottunk össze a Kárpát Vasút 022-es Nohabjával, a gép épp a régi sínszálak vonatra pakolásában segédkezett. A kinyert anyag nagy részét, sínszálakat és betonaljakat a 81-es vonalon depózzák, Selypre és Kisterenyére viszi a Kárpát. A kisebb forgalmú vonalakon ezek az aljak és sínek még hosszú évekig szolgálhatnak majd, csak legyen forrás a beépítésükre! A leggazdaságosabb és legjobb ár/érték arányú vasútfelújítások mindig ezek, szép példa erre a Rétszilas–Bátaszék vonal, ahol a 30-as és a 120-as vonal felújításából származó pályán azóta is stabil százzal roboghatnak a vonatok.

Egy tálból cseresznyéznek Gödöllőn

Még mielőtt elérnénk Gödöllő állomást, a pályában nagy hiátust tapasztalunk: valahol itt volt a bejárati jelző régen. A forgalmas Köztársaság úti szintbeli útátjárót kiváltó felüljáró épülget, nyáron kezdték a cölöpözést, ez azóta elkészült. A gödöllői állomás döbbenetes látvány, az egészet a földdel tették egyenlővé. A hatalmas placcon sürögnek-forognak a bontást befejező munkagépek, néhány méternyi régi vágány még megvan. Az állomásépület előtt pedig gigantikus gödröt ásnak, ez a majdani aluljáró lesz, ami a gyalogoshidat is ki fogja váltani, így azt el fogják bontani. Egyelőre viszont a helyiek innen fentről csodálják az építkezést.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek