Siklás miatt áll a forgalom Szlovákiában

Korcsmáros Gábor   ·   2019.02.17. 11:15
lokorail_szlovakia_maganvasut_kislid

A Lokorail magánvasút homokkal rakott tehervonatának kilenc kocsija siklott ki Korompán szombaton este, a Kassa-Pozsony fővonalon. A kár jelentős, de szerencsére személyi sérülés nem történt. A vonatokat buszokkal pótolják Szepesolaszi (Spišské Vlachy) és Margitfalva (Margecany) között. Az éjszakai hálókocsis Slovakia és Zemplín vonatokat Palocsán (Plaveč) át terelték. A Kassa felé tartó tehervonat kilenc kocsija siklott ki, ami jelentős mértékben rongálta meg a vasúti pályát, a szakértők egyelőre nem tudják megmondani, meddig tart majd a helyreállítás. Minden vonatot buszokkal pótolnak, a Pozsony felől érkező járatok Szepesolasziig közlekednek, Kassa felől pedig csak Margitfalváig.

A 183 010-es itt még normálállapotban (forrás: michaltrains.eu)

A baleset körülményeit vizsgálják, még nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a mozdonyvezetőnek nem esett baja.

A szerelvényen két mozdony volt, elől a 183.010, hátul pedig 740.447, utóbbi tolómozdonyként működött, de a baleset idején – mivel a szerelvény lejtős pályán haladt – üresen futott.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Tizenhárom vasútvonalon jön változás az idei nyártól: ezeket a vasútvonalakat veszi át a GYSEV a MÁV-csoporttól!

iho/vasút   ·   2025.03.05. 15:10

Az új esztendő első napjaiban megfogalmazott tíz miniszteri vállalás egyike volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén az – immár magyar irányítás alatt lévő – GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek pedig az ország keleti részében állhatnak szolgálatba.

Vasút Nagyvasút

Giga-S-Bahn-vonattender a DB-nél

iho/vasút   ·   2025.03.05. 12:00

A német nemzeti vasúttársaság regionális üzletága, a DB Regio összesen négyszáz, az S-Bahn-vonatok legújabb generációját képviselő szerelvény beszerzését tűzte ki célul.