Skóciai helikopterbaleset: a gyártó álláspontja

iho   ·   2013.12.11. 19:00
cim3

Az Eurocopter közleményt adott ki és juttatott el az iho/repülés számára a novemberi skóciai helikopterbalesetről. Az EC-135-ös gyártója egyebek mellett azt emeli ki a légi baleseteket vizsgáló brit hatóság, az AAIB eddigi adataiból, hogy a 2013. november 29-én, Glasgow-ban történt baleset pillanatában a helikopter zuhanási sebessége nagy volt, a vízszintes irányú haladási sebessége viszont „alacsony, vagy elhanyagolható”.

A The Clutha Bar tetőszerkezetébe történő becsapódás pillanatában, és sem a fő-, sem a hátsó Fenestron rotor nem forgott. A korábbi beszámolók szerint a becsapódáskor minden rotorlapát rögzített állapotban maradt, hangzik a közlemény.

Mint arról az iho/repülés korábban beszámolt, egyes feltételezések szerint a katasztrófáért a farokrotor meghibásodása lehetett volna felelős, de az Eurocopter az AAIB jegyzőkönyve alapján ezt tehát kizártnak tartja.

Az AAIB jegyzőkönyve kizárja azokat a baleset után elterjedt találgatásokat, hogy a helikopternek elfogyhatott az üzemanyaga, folytatódik a gyártó közleménye. A hatóság szerint a szerencsétlenség pillanatában 95 liter üzemanyag volt a tartályban.

A helyszínen és az AAIB Farnborough-i központjában elvégzett vizsgálatok igazolták, hogy „minden lényeges alkatrész a helyén volt a becsapódás pillanatában.” A vizsgálat szerint „semmi nem utal arra, hogy a helikopter két hajtóműve és a hajtóműveket a rotorokkal összekapcsoló erőátviteli mechanizmus hibás lett volna”.

Az Eurocopter továbbra is támogatásáról biztosította az AAIB vizsgálatát és minden rendelkezésre álló fontos információt a lehető leghamarabb a hatóságok rendelkezésére bocsát. Az Eurocopter elsődleges célja, hogy az Eurocopter légijárműveken utazó több ezer utas légi biztonságáról gondoskodjon. A gyártó munkatársai mindent megtesznek azért, hogy ilyen és hasonló balesetek ne történjenek meg ismét – hangzik a közlemény.

A világ teljes polgári és katonai célú helikopter-arzenáljának 33 százaléka származik a Eurocopter gyáraiból, vagyis a világ 148 országában jelenleg 11780 Eurocopter helikopter áll szolgálatban. A Eurocopter kínál jelenleg a legnagyobb választékban polgári és katonai célú helikoptereket a világon. A vállalat üzleti tevékenységét a repülésbiztonság melletti maximális elkötelezettsége vezérli – zárul a gyártónak az iho/repüléshez eljuttatott dokumentuma.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.