Solaris Alpino Electric

Ács Attila   ·   2011.10.15. 16:30

Lassan az összes magára valamit is adó buszgyár palettáján megjelennek az elektromos modellek, hosszabb távon a Solaris is ezekben látja a jövőt. Az idén tizenöt éves cég néhány héttel ezelőtt a lengyel Transexpo kiállításon mutatta be az első akkumulátoros buszát, de természetesen az október 21-én kezdődő Busworldön is megtekinthető lesz a 8,9 méteres midi.

A járműnek már a karosszériája is a jövőbe mutat, az itt alkalmazott megoldásokkal nagy valószínűséggel a későbbiek folyamán találkozhatunk majd a többi modellen is. Nagyarányú önsúlycsökkenést sikerült elérni az új anyagok felhasználásával, így például az oldalburkolat és a motortérajtó szénszál-erősítésű műanyagból készült, az üvegek vékonyabbak, az ülések könnyebbek lettek, az acélkapaszkodókat alumíniumok váltották fel, és a padlónál is új anyagot használtak a korábbi rétegelt falemez helyett. Az akkumulátorok összesen 1400 kilogrammot nyomnak, végeredményben pedig a busz gyakorlatilag alig lett nehezebb, mint a dízelváltozat.

Az elektromos hajtáslánc miatt a motortér is kisebb lehetett, ennek következtében a hátsó tengely 310 milliméterrel hátrébb került, így némileg megnőtt az alacsonypadlós felület is. A prototípusban 26 ülőhelyet alakítottak ki, de lehetőség van  29+2 ülés beépítésére is.

Az első tengely a ZF-től, a hátsó a Danától származik, a 120 kilowattos négypólusú aszinkronmotort a Vossloh Kiepe gyártotta. A lítiumionos, vízhűtésű akkumulátorok egy lengyel cég, a Wamtechnik termékei.

A buszba számos más korszerű megoldást is beépítettek, így például az utastér LED-es megvilágítású, a műszerfal pedig érintőképernyős.

A jármű kifejlesztését és megépítését 30 százalékban az európai fejlesztési alap finanszírozta, a második, némileg továbbfejlesztett példány várhatóan 2012 közepén készül majd el, a sorozatgyártás pedig a tervek szerint 2013-ban indul be. A prototípus addig tesztfutásokon vesz majd részt több városban is, az elsők között például Poznańban.


Kapcsolódó hírek