Sportrepülő álomvilág Hobbitföldön

A magyar vitorlázórepülő közösség már felfigyelhetett Kmetovics Milán Facebook-oldalára, ahol itthon szokatlan, gyönyörű képeket láthattunk az új-zélandi hegyekről, rendszerint egy-egy fehér, ívelt szárnnyal az előtérben. Ezek a fotók természetesen a mi kíváncsiságunkat is felkeltették, úgyhogy meg is kerestük az épp a világ másik felén dolgozó szegedi versenyigazgatót, hogy elmesélje: hogyan is került a hobbitok földjére.

– Mikor mentél, meddig vagy és hol?

– Szeptember végén jöttem ki, április végéig maradok itt, és Omaramában vagyok, Új-Zéland Déli-szigetén.

– Mit kell tudni a helyről, ahol most vagy?

– Omaramát a vitorlázórepülés Mekkájának szokták nevezni, ezt az elején kicsit túlzónak tartottam, de mára kezdek egyetérteni vele.

Ez egy komoly központ, körülbelül 100 vitorla van itt állandóan. Hatalmas a hangárkomplexum, és mindennapos a versenyekhez hasonló aktivitás: eligazítás, meteor, grid. Érdemes megnézni a térképen a helyet, meg utánaolvasni, mert sok érdekességet lehet vele kapcsolatban találni a neten is.

Mindenesetre ez a hely egy hatalmas hegyekkel megáldott, szinte lakatlan sziget, amely pont merőleges a „roaring forties”-nak nevezett szélirányra, és egyben a világ egyik legszelesebb helye. Az óceáni stabil levegő ideális a hullámok kiváltására, pont ezért Steve Fosett is itt próbálkozott a Perlan projekttel először. A képeken talán látszik, milyen kristálytiszta a levegő, és milyen nagy a látástávolság.

– Milyen munkákat csinálsz kinn?

– Gavin Wills hegyi repülőiskolájában dolgozom. Egyenlőre sétarepültetek, amely nehezebb, mint gondoltam volna, és kezdő, illetve közép-haladó képzéseket csinálok. Ez a cég egy elismert hegyi-vitorlázórepülés iskola, tizenöt főállású alkalmazottal, és szerencsémre egy nagyon profi csapat tagja vagyok. A cég fő profilja, hogy már tapasztalt pilótáknak, akár több ezer órával és komoly hegyi tapasztalattal, tart egyhetes továbbképzéseket, így nyilván vérprofi az oktatói gárda, ahová én most junior oktatóként kerültem be.

– Tudsz magadnak is repülni?

– Itt elvárás, hogy képezzük magunkat, sőt, a szezon mindig a személyzet kéthetes továbbképzésével indul. Jelenleg rendelkezésemre áll egy Discus Cs, amelyet díjmentesen használhatok, na meg a cég Duo-Discusait is előszeretettel visszük repülni a kollégákkal, illetve visznek a kollégák repülni, és okítanak, ami meglepően hatékonynak bizonyul.

– Mi a legnagyobb különbség az itthoni repüléshez képest?

– Minden. Erős szél, magas, komplex hegyek, változékony bonyolult időjárás, limitált terepek, sokszor nem létező horizontlátás. Az utóbbi már a vontatást izgalmassá tudja tenni, nem hogy a sziklák közelében a termikelést. Szinte minden nap jelen van a termik, a lejtőszél, a konvergenciák és a hullám is, illetve ezek bonyolult, egymásra ható rendszere. Nagyon oda kell figyelni, mert hamar lehet szorult helyzetbe kerülni.  A Déli-sziget népsűrűsége körülbelül huszada Magyarországénak, így elég sok vidék mentes a településektől, utaktól – kocsmáktól, mobiltérerőtől –, és a legtöbb helyen kizárólag mezőgazdasági repüléshez, a farmerek által használt csíkok állnak a rendelkezésre, és csak terepvontatással lehet hazajutni.

– Szegedi pilótaként hogyan készültél fel a hegyekre?

– Sehogy. Az előző két szezon az Északi-szigeten adott némi hegyi repülési tapasztalatot, legalábbis ezt hittem, de Omaramára csak Omaramában lehet felkészülni. Ez a világ egyik legnagyobb kihívást jelentő környezete. Az első pár repülésem után a totális kimerültség, és a mély kétségbeesés lett rajtam úrrá, amin oktatóim hál istennek átlendítettek.

– Veszélyesebb a magas hegyek között repülni, mint itthon az Alföldön?

– Remélem anyukám nem olvassa el ezt a cikket. Mindenesetre úgy fogalmaznék, hogy sokkal magasabb figyelmet és felkészültséget igényel ugyanaz a biztonsági szint, mint az Alföldön. Erről jut eszembe egy vicces szabály a sziklatermikéleshez: „a körözési sebesség = átesési sebesség + 5 csomó + a szélsebesség fele + még 5 csomó anyu kedvéért.”

Jellemző, hogy eddig egyszer volt csak kedvem áthúzást csinálni, és nem is láttam mástól még áthúzást, pedig a repülés legbiztonságosabb része lenne az áthúzás... Lehet pont ezért nem is menő itt az ilyesmi. Mindenesetre elvárja a főnököm, hogy néha csináljunk egy-egy áthúzást gyakorlásképpen, ahogy fogalmazott, azért, mert ugyan mi más lehetőséged van helyet csinálni a terepen, ha az tele van birkával?

– Mi a legnagyobb távod kinn?

– Érdekes, de itt nem motivál a nagy távok repülése, se a nagy magasság elérése. Itt szinte minden héten többször lehet gyémánt-magasságot vagy távot repülni, sőt, már repültem is gyémántmagasságot, de lusta voltam programozni. De valahogy ez most nem szempont, inkább a felfedezés, és a tanultak kipróbálása a cél.

– Mik a céljaid a mostani félévben?

– Alapvetően a tanulás a célom, ezen felül a Milford Soundba szeretnék elrepülni (na meg haza), ez még csak keveseknek sikerült, szóval ez amolyan „álom”. Ha esetleg a szezon végére eljutok oda, hogy oktathatok a hegyi-repülés kurzusokon is, akkor az már mindennek a teteje lenne.

– Ha valaki szeretné mindezt utánad csinálni, annak mit javasolsz?

– Hogy érdemes kis kluboknál kezdeni, esetleg önkéntesként. Ide évente több százan jelentkeznek, és nekem csak azért volt esélyem bejutni, mert személyesen jöttem ide bejelentkezni, és jó referenciákat kaptam a kluboktól, ahol oktattam. Érdemes nemzetközi versenyeken, például az őcsényi EB-n a kocsmában ismerkedni... Pláne angolokkal, ha jól tudom Angliában is vannak lehetőségek, leginkább vontatni, de ez remek belépők lehetnek a nemzetközi porondra, ahol meglepő módon mindenki ismer mindenkit.

– Jönnek majd az új-zélandiak repülni a Flatlandre cserébe?

– Az elmúlt években mindig fel-felbukkant egy új-zélandi arc a Flatland kupákon, és természetesen próbálom erősíteni a nemzetközi kapcsolatokat, és ez nem is nehéz, mivel itt rengeteg európai pilóta megfordul.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!