Stairway to Hell

Nyár óta várjuk, hogy bejelentésének megfelelően a vasúttársaság hozzákezdjen az állomás fokozatos felújításának. A kezdési időpontnak 2016 őszét nevezték meg, november 3. délelőttjén már világossá vált, hogy komolyabb beavatkozásról van szó. A MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. munkatársai a 4. és 5. vágány közötti, keleti lépcsőkaron kezdték el a bontást, és tisztították le az acélszerkezetet. Elmondásuk szerint a munkának nincsen határideje, közvetlen célja pedig a balesetveszély elhárítása.

Mivel az első pozitív jelek észlelése óta kereken egy hónap telt el, legfőbb ideje, hogy beszámoljunk e mini-nagyberuházás jelenlegi helyzetéről. Mini, mert a munkaterület néhány négyzetméterre korlátozódik csupán, nagyberuházás, mert a munkaterületek összehasonlíthatatlan mérete ellenére az itteni beavatkozások jelentőségükben akár Osztopán-állomás peronátépítését is maguk mögé utasíthatják. A közösségi közlekedést használók tudatalattijában elfoglalt helyet tekintve pedig egyenesen mérhetetlenül jelentős beavatkozásról van szó.

Az eltelt egy hónap alatt a 4. és 5. vágány közötti keleti lépcső acélszerkezetét gondos flexmunka árán sikerült megtisztítani a beton-lépcsőfokok felismerhetetlen amőbává rozsdásodott acéltámaszaitól, a betonelemek látványosan egy kupacban gyűltek össze, az acélszerkezet eddig rejtett belső oldala pedig többé-kevésbé sima és rajta vadonatúj festés pompázik. A hajdani lépcső helyén egyelőre átfúj a szél, azon fel- és lejárás csupán a felújításon (néha) dolgoz(gat)ó szakemberek számára lehetséges, a felüljáró acélgerendáira szellemesen ráadjusztált faállványon keresztül.

A szédítő térélmények után sóvárgóknak egyenesen kötelező a helyszín meglátogatása, a felüljáró és a peron között megnyílt térbe történő belecsodálkozás. Itt egyben az is látható, hogy az évtizedek alatt mennyi különböző eredetű hulladék halmozódott fel a perontető esők nem áztatta részén.

A műszaki részletek további érdekfeszítő találgatásra adnak okot, hiszen ha eltűntek a lépcsőfokokat támasztó acélbigyók, a valamikor visszaépülő lépcsők nyilvánvalóan más szerkezeti logikával, ebből következően más esztétikai kisugárzással fognak rendelkezni.

Aki viszont a jövőbe szeretne látni, ezért a másik, a 1. és 2. vágány közötti peronlépcsőn zajló munkálatokból tájékozódna, tévúton jár. Itt a változatosság kedvéért a két párhuzamos, nyugati irányú lépcső egyikét bontották el, a lépcsőfokokat egyelőre fenyőpallókkal pótolva, de nyilvánvalóan nem ez lesz a felújítás végső anyagválasztása, itt egy köztes megoldást, ideiglenes, a további munkavégzést szolgáló faépítményt láthatunk. A felújításba bevont terület tehát lassan, de megállíthatatlanul terjed, ez a gondolatmenet akár egészen vad fantáziáláshoz is vezethetne az állomás jövőjét illetően.

Ha viszont rövid körsétánk során gyorsaság és minőség tekintetében nem szereztünk volna elegendő optimizmust a honi beruházásokról, megragadhatjuk az alkalmat, hogy felpattanva az innen félórás ütemben Kelenföld felé közlekedő Flirtek valamelyikére, akár húsz perc múlva megszemlélhetjük a kelenföldi aluljáró részben tönkrement, de aztán váratlanul kicserélt, járható üvegfödémjének lapjait, amelyek bizonyítják, hogy az eddig ismeretlen, fenntartás- és üzemeltetés-névre hallgató emberi magatartásforma mintha a vasút területén is kezdene gyökeret ereszteni.