Százéves a transzszibériai vasút – majdnem

iho/vasút   ·   2016.10.05. 18:45
400px_transzszib

A Moszkvát a Csendes-óceán partján található Vlagyivosztokkal összekötő Transzszibériai vasút építése tízévnyi tervezést követően 1891. május 31-én Vlagyivosztokban kezdődött, cári rendeletre. A 9289 kilométer hosszú vonal huszonöt évvel később, 1916. október ötödikén, pontosan száz éve vált teljessé a habarovszki Amúr-híd megépülésével. A Moszkva–Vlagyivosztok fővonal Oroszország számos jelentős városát érinti, például Jaroszlavlot, Nyizsnyij Novgorodot, Kirovot, Permet, Jekatyerinburgot, Tyumenyt, Cseljabinszkot, Omszkot, Novoszibirszket, Krasznojarszkot, Irkutszkot, Ulan-Udét, Csitát vagy Habarovszkot. A fővonalból több helyen is másodlagos belföldi útvonalak ágaznak ki, továbbá Mongóliába, Kínába és Észak-Koreába is vezetnek mellékágak. A transzszibériainál még északabbra vezető Bajkál–Amúr-vasútvonal Krasznojarszk és Irkutszk között, Tajsetnél, Moszkvától 4515 kilométerre ágazik ki; Ulan-Ude és Csita között, az 5655. kilométernél csatlakozik be az orosz főváros és Peking közötti legrövidebb vasúti kapcsolatot jelentő Transzmongol-vasútvonal. Csita után az 1953-ig Csangcsun, azóta Harbin-vonalnak nevezett kínai keleti vagy transzmandzsúriai-vonallal ér össze, amely a kínai Harbinon keresztül rövidebb útvonalat biztosít Vlagyivosztokba, mint az Oroszországban vezető szakasz, továbbá Pekinggel is összeköti az orosz fővárost. Vlagyivosztok előtt, Baranovszkijnál pedig az észak-koreai határnál található Haszanon át az elszigetelt, kommunista országba vezető vonal ágazik le. A fővonal tizenhat jelentős folyó, többek között a Volga, a Káma, az Irtis, az Ob, a Jenyiszej és az Amur felett halad át. A 2,6 kilométer hosszú, habarovszki Amur vasúti híd évtizedekig a leghosszabb oroszországi hídnak számított, mára egy részét elbontották. 1999-ben új, 3,9 kilométeres közúti–vasúti híd épült, a műtárgy képmása díszíti az ötezer rubeles bankjegy hátoldalát.

Habarovszk-1 nemrég felújított felvételi épülete a város felől. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Hrotkó Miklós)

Az egyvágányú vaspályát az első amerikai transzkontinentális vasúthoz hasonlóan a két végpont felől kezdték el lerakni. A hét szakaszon egyszerre zajló munkálatokat leginkább orosz katonák és elítéltek végezték, összesen körülbelül hatvankétezer ember. A Moszkvából kiinduló szakasz 1890-ben, az Urál-folyó hídjának megépítésével érte el Ázsiát. A sínek 1898-ra értek a Bajkál-tó partján fekvő Irkutszkig. A 640 kilométer széles tavat megkerülő pálya 1905-ös megépítéséig a hatalmas tó két külön szakaszra bontotta a vonalat, amelyek között kompon jutottak át a szerelvények. A vasút – az amerikai transzkontinentális vonalakhoz hasonlóan – jelentős lökést adott a szibériai térség gazdaságának: fellendült Szibéria mezőgazdasága, malmok épültek, melyek többszázezer tonna kenyeret exportáltak a térségből. Oroszország és Ukrajna nyugati részeiből milliók költöztek át Szibériába a vasutat használva. Megkezdődött az urbanizáció is: például az Ob folyó partján 1883-ban alapított Novonikolajevszk városka a vasút 1897-es megérkezéskor mindössze nyolcezer lakost számlált, tíz évvel később már 47 ezret, az 1926 óta Novoszibirszk néven ismert településen pedig mára másfél millióan laknak. A 1904–1905-ös orosz–japán háború során a keleti irányú katonavonatok mennyisége miatt majdnem leállt a polgári teherszállítás. Az alacsony pályasebesség és a vonatok nem kimondottan magas terhelhetőségének ellenére is Európa és Kelet-Ázsia közötti tranzitútvonallá vált a Transzszibériai vasút.

A Moszkvától a Csendes-óceán partján található Vlagyivosztokig vezető Transzszibériai vasút útvonala (pirossal), valamint a mellékágak (forrás: trailblazer-guides.com)

A második világháború első két évében a vasút fontos szerepet játszott a Németország és Japán közötti ellátásban, Japán például naponta több száz tonna gumit szállított a németeknek. Szovjet területen egészen 1941 júniusáig, a német lerohanásig nem zajlottak harcok. Ezt követően a Szovjetunió európai részén található ipar Szibériába mentéséhez, valamint a szovjet hadigépezet európai ellátásához asszisztált a vonal.

A hatalmas táv ellenére a Moszkva–Vlagyivosztok-járat csak a harmadik a leghosszabb útvonalat megtevő közvetlen vonatok listáján a szintén az útjuk legnagyobb részében a transzszibet használó Kijev–Vlagyivosztok (11 ezer 85 kilométer) és a Moszkva–Pjongjang (10 ezer 267 kilométer) járatok után. A közel tízezer kilométert nyolc nap alatt teszik meg a szerelvények, utazás közben az órát átlagosan naponta át kell állítani, mivel a vonal hét időzónán halad keresztül. A vonal jelenleg is jelentős forgalmat bonyolít utas- és teherforgalom szempontjából is: a belföldi utazások mellett az orosz export harminc százaléka érinti a transzszibériai vasút valamely szakaszát, évente körülbelül kétszázezer konténer halad Európa felé. Az utóbbi években jelentős összegeket invesztálnak a vonal infrastruktúrájának folyamatos fejlesztésébe. Természetesen számos külföldi kalandor is kipróbálja a semmihez sem fogható egyhetes utazást. Kollégánk, Hrotkó Miklós az Indóház 2008. novemberi számában számolt be Jekatyerinburg környéki tapasztalatairól, amit az iho.hu is leközölt pontosan két éve.

A transzszibériai vasút az elmúlt bő egy évszázad során jelentős kulturális hagyatékot teremtett. Már az 1900-as párizsi világkiállításon egy közel egyórás, mozgó panorámavetítésen elevenítették meg az akkor még közel sem végig megépített vasúton való hosszú utazást, a híres Fabergé-tojások egyikéhez pedig szintén abban az évben használta fel a transzszibériai vasút témáját Peter Carl Fabergé – a műkincset II. Miklós cár a feleségének készíttette húsvéti ajándéknak. A vonal számos filmben (például az 1971-es Hegedűs a háztetőn, az 1972-es Horror Express, vagy a 2008-as Transz-Szibéria), színdarabban (Hegedűs a háztetőn, 1964), rajzfilmben és képregényben is megjelent, sőt még egy hangulatos, sci-fi-kaland videojáték (Syberia, 2002) is készült, amely egyértelműen a transzszibériai vasút motívumát használja fel.

A Google most egy úgynevezett doodle-lel, vagyis a logójának egy speciális, alkalmi változatával, és egy rövid rajzos-animációs videóval ünnepli a napra pontosan századik évfordulót, ami valójában október tizennyolcadikára esik: a Szovjetunióban akkor még a Julián-naptár szerint zajlott az élet, bő egy évvel később, 1918 elején pedig áttértek a Gergely-naptárra, átugorva a február elseje és tizennegyedike közti naptári időszakot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek