Teljes a miskolci Škoda-flotta

MTI/iho   ·   2014.12.23. 13:45
misk_skod0

A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló Miskolc városi villamosvasút fejlesztése című projekt összköltsége csaknem 38 milliárd forint volt, ebből az unió kohéziós alapja majdnem 34 milliárd forintot állt. A Zöld nyíl elnevezésű nagyprojekt jogi, gazdasági és műszaki előkészítése 2006-ban kezdődött és 2015-ben fejeződik be.

Az alacsonypadlós, klímaberendezéssel ellátott, számítógép-vezérelt Škoda 26THU3 villamosokat Plzenben gyártották, az első jármű 2013 júliusában érkezett meg Miskolcra, és ez év elején állt forgalomba. Azóta folyamatosan érkeztek az új szerelvények, amelyekből harmincegy van Miskolcon. Az utolsó – a kötelező tesztkilométerek megtétele után – várhatóan a jövő év első negyedétől szállít utasokat.

Lassan borsodi sínen a harmincegyedik is. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Vajda János)

A járműbeszerzés közbeszerzési pályázatának egyébként többször is neki kellett rugaszkodni. A tendert háromszor is az olasz AnsaldoBreda S.p.A nyerte meg, ám a döntést minduntalan megtámadták a vesztes ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A pályázók között volt a spanyol CAF, az S.C. ASTRA Vagoane Calatori S.A. Arad, a Solaris Bus and Coach SA. és a Ganz-Škoda Közlekedési Zrt.

Az utolsó, eredményesnek és érvényesnek nyilvánított negyedik pályázatot végül az utóbbi nyerte.

A Zöld nyíl program keretében a miskolci 1-es villamos 9,6 kilométer hosszúságú pályáját teljes egészében megújították a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri végállomás között, onnan pedig másfél kilométerrel meghosszabbították Felső-Majláthig. A csaknem 15 milliárd forint értékű munkát a Colas-Alterra Zrt., a Colas út Zrt., a WIS Zrt. és a Pentavia Kft. alkotta Zöld nyíl 2009 konzorcium végezte el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek