Törvényes volt a Malév GH a létszámleépítésnél

MTI   ·   2012.09.06. 16:21

A Malév GH csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) korábban a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, mert véleménye szerint a Malév GH megsértette a szakszervezet jogait a csoportos létszámleépítés során. Hozzáfűzik: az első fokon eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság megalapozatlannak tartotta a LESZ által nem peres eljárásban benyújtott kérelmet, ami ellen a szakszervezet fellebbezéssel élt.

Most a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, ezáltal a döntés jogerőre emelkedett. A Malév Ground Handling Zrt. a Malév légitársaság 2012. februári csődje miatt volt kénytelen dolgozóinak egy részét elbocsátani. "Azóta csökkentett létszámmal és takarékos eljárások bevezetésével továbbra is sikeresen szolgálja ki a budapesti repülőtéren a légitársasági partnereit" – írja a földi kiszolgáló cég.

A Malév február 3-án leállt, így – a korábbi információk szerint – a Malév Ground Handling megbízásainak jó részét, 65 százalékát elveszítette. A cégvezetés korábbi tájékoztatása szerint év közben már új szerződéseket nem lehet kötni, ezért is vált szükségessé a csoportos létszámleépítés.

Kapcsolódó hírek