Tovább szélesedik a 21-es főút

MTI/iho   ·   2018.02.12. 20:45
400px_21esut_nograd

Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében hétfőn. 14,3 milliárd forintból, összesen 8,2 kilométeren készült el a főút kétszer kétsávosra szélesítése. A Pásztó közelében, a 21-es főúton tartott ünnepségen elhangzott: az M3-as autópálya és Salgótarján közötti 21-es főút korszerűsítése több szakaszban valósul meg. 2019 első félévére épül meg a teljes ötvenkét kilométeres út, így gyorsforgalmú úthálózaton, kétszer két sávos úton lesz megközelíthető Salgótarján. A kormány a Modern városok programban döntött arról, hogy kiépíti a Salgótarjánt elkerülő utat is, és a 21-es főutat bekapcsolja a szlovákiai gyorsforgalmi úthálózatba. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. már elkezdte ennek előkészítési munkáit. A térségben nagyobb fejlesztés a Bátonyterenye és Ózd közötti 23-as és 25-ös főutak felújítása is.

Újabb 8,2 kilométeren vált kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá a 21-es főút (forrás: NIF Zrt.)

A kormány 2016-ban döntött az átfogó közútfejlesztésről. Csaknem 2500 milliárd forintból több mint kilencszáz kilométer gyorsforgalmi út épül Magyarországon 2022-ig, az ország gazdasági teljesítőképessége pedig lehetővé teszi, hogy a pénz felét a költségvetés adja. A NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója ismertette: a Szurdokpüspöki és Pásztó közötti négy és fél kilométeres szakaszt a Colas Út Zrt., a Colas Hungária Zrt. és az Euroaszfalt Kft. építette meg nyolcmilliárd forintból, míg a Pásztó-Mátraszőlős közötti 3,7 kilométert 6,3 milliárd forintból a HE-DO Kft. beruházásában készült el.

2019 közepére a teljes 21-es út kétszer kétsávosra bővül (fotók: MTI/Komka Péter)

A beruházások 2016 júniusában kezdődtek meg a 21-es főúton, a két Nógrád megyei szakasz mellett Heves megyében Hatvan és Lőrinci között is akkor indult a négysávosítás. Hevesben már a befejező munkák zajlanak. A Tar és Mátraverebély, valamint Mátraverebély és Bátonyterenye közötti hiányzó Nógrád megyei szakaszok megépítését 2019 második negyedévére prognosztizálják. A következő egy évben ötvennégy kilométernyi alsóbbrendű út felújítása is megtörténik Nógrádban. Több mint húszéves álom válik valóra, amikor 2019-ben a teljes út négysávos lesz, Kelet-Nógrád ezzel végérvényesen bekapcsolódik az ország vérkeringésébe.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek