Tragédia Afganisztánban, beszorult az NVG-doboz

iho   ·   2016.04.20. 16:15
cim

Különös történet: a beszorult kormány miatt zuhant le tavaly Afganisztánban egy amerikai Hercules, a kormány beszorulását pedig az éjjellátó szemüveg szándékosan odatett – és ottfelejtett doboza okozta.

A történet a kivizsgálók most nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2015 október elsején kezdődött, amikor a gép két pilótájával, két rakományfelelőssel (loadmasterrel) és további hét személlyel a fedélzetén Bagram légibázisról indult Jalalabadba, majd a terv szerint onnan Kabulba, Kandaharba végül vissza Bagramba vezetett volna az út. Már rosszul indult az éjszakai repüléssorozat, amikor a bagrami felszállás után a személyzet madárütközést jelentett, és visszatért a bázisra, hogy megvizsgálják a gépet. Majd másodszor is felszálltak, és nem sokkal este tizenegy után érték el Jalalabad repülőterére.

A balesetet szenvedett C-130J (fotók: US Air Force)

Itt a személyzet úgynevezett ERO eljárást alkalmazott (Engine Running Onload/Offload), vagyis a hajtóművek leállítása nélkül történt a rakodás a hátsó rámpán keresztül. A loadmasterek egyike ennek folyamán azt kérte a pilótáktól, hogy húzzák meg, illetve tartsák húzva a magassági kormányt, annak érdekében, hogy az ugyancsak magas rakományt gond nélkül ki- vagy bepakolják. Ez azt jelenti, hogy a magassági kormány a vízszintes vezérsík kilépőélén felemelkedik, és így több hely marad a magas rakomány mozgatására, egyébként a magassági kormány mínusz 15 fokra „lelógna”, és beakadhatna a rámpán mozgó konténer.

Mint kiderült, és ezt a gép egyik pilótája a pilótafülke hangrögzítőjének tanúsága szerint közölte is a másikkal, a magassági kormányt a gépparancsnok úgy tudta pozitív kitérésben, húzott állapotban tartani, hogy a kormány és a műszerfal közé berakta az éjjellátó szemüvege (NVG) kemény dobozát, és azzal támasztotta ki a kormányt. A vizsgálat megállapítása szerint ez „nem volt szokatlan eljárás” a Hercules-személyzetek körében. Majd a rakodás végeztével, éjfél után, a másodpilóta visszatért a fülkébe, és megkezdődött a kigurulás és a felszállás, eközben a pilóták nem ellenőrizték a kormányszervek szabad mozgását és nem vették ki a dobozt a kormány és a műszerfal közül, a reptéren lévő biztonsági kamerák is rögzítették, hogy a C-130-as végig 6-8 fokra felfelé kitérített magassági kormánnyal mozgott, az adatrögzítő nem észlelte, hogy felszállásig a pilóták hozzányúltak volna a kormányoszlophoz, vagyis nem vették ki a mögötte lévő dobozt sem.

A magassági kormány normál helyzetben a földön, és kitámasztva

A pilóták felszálláskor is viselték az éjjellátó szemüvegüket. Egyébként amikor szimulátorban próbálták visszaidézni a történteket, három C-130-as személyzettel is megtörtént, hogy éjjellátó szemüveggel, a korlátozott látás következtében, nem észlelték, hogy az NVG-s doboz ott van a kormány és a műszerfal között.

A gép a pályán sebességgyűjtés közben a kitérített magassági kormány miatt a számítottnál hamarabb jött el a betonról, amit a pilóták észleltek is, majd a Hercules erősen emelni kezdte az orrát: a pilóták a doboz miatt nem tudták eléggé előre nyomni a kormányt, de azt hitték, a trimm hibája okozza a bajt. A gép nagy állásszöggel repülve elvesztette sebességét, átesett, ebből a pilóták már nem tudták kivenni, és 28 másodperccel a start után a Hercules a földnek csapódott. A gépen lévő tizenegy személy életét vesztette, csakúgy, mint a zuhanáskor elsodort őrtoronyban az afgán hadsereg három katonája. A gép teljesen megsemmisült.

A kormány és a műszerfal közé tett doboz rendes megvilágításban...

Érdekes, hogy az elmúlt években kétszer is történt vagy baleset, vagy majdnem katasztrófa hasonló okból, tehát hogy a pilóták valamilyen rossz helyre tett tárggyal blokkolták valamelyik kormányszerv működését, vagy éppenséggel rosszkor és rossz módon aktivizálták. Amint erről portálunk is beszámolt, tavaly januárban egy kétüléses görög F-16-os zuhant le egy spanyolországi támaszponton egy hadgyakorlat közben; a balesetnek az lehetett a vizsgálat szerint az oka, hogy az amúgy ritkán használt manuális oldalkormány-trimm kapcsolóhoz az egyik pilóta által az oldalsó panelre tett, az ellenőrző listákat tartalmazó füzet szorult hozzá és tekerte a kapcsolót teljesen kitérített helyzetbe. Emiatt a gép elemelkedés után jobbra fordult és jobbra dőlt, amit a pilóta nem tudott balra korrigálni, a becsapódáskor az F-16-os személyzetén kívül kilenc ember vesztette életét az egyik előtéren.

...és éjjellátó szemüvegen át

2014 februárjában pedig a brit Királyi Légierő egyik tanker-szállítógépével történt majdnem katasztrófa: az A330 Voyager kapitánya, útban Afganisztán felé, a Fekete-tenger fölött utazómagasságon repülve fényképezőgépével felvételeket készített a pilótafülkéből. Majd letette a masinát a baloldali side-stcick, elektromos kormány mögé, ezután viszont, amikor az ülését előbbre állította, a fényképezőgép beszorult a karfa és a kormány közé és előre lökte a joystickot, amitől a gép komputeres vezérlése lekapcsolta a robotpilótát és lenyomta a gép orrát illetve intenzív süllyedésbe vitte a tankert. A sebességtúllépést érzékelve a vezérlés 33 másodperc után a gépet ismét normális vízszintes repülésbe vitte át. A Voyager kényszerleszállást hajtott végre egy törökországi bázison, hétfőnyi kabinszemélyzet és huszonnégy utas szenvedett különféle, szerencsére nem végzetes sérüléseket a váratlan zuhanás következtében. A kapitány úgy jelentette a történteket, hogy meghibásodott a robotpilóta.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.