Új múzeum és látogatóközpont lesz Ferihegyen

MTI/iho   ·   2013.12.30. 19:49
cim

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy XXI. századi elvárásoknak megfelelő repülőmúzeum és légiközlekedési látogatóközpont létrehozására adott a kormány 95 millió forintot – az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A támogatás forrása az idei állami költségvetés Miniszterelnökség fejezetében a rendkívüli kormányzati intézkedések cím. Az innen átcsoportosított 95 millió forint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben, a magyar légiközlekedés-történeti hagyaték létrehozása jogcímcsoportban jelenik meg.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy ez a projekt független a repülőtér melletti szabadtéri múzeumtól, amelyet a Ferihegy Repülőgép Emlékpark Kulturális Alapítvány kezel.

A HA-LCA Ferihegyen: rendbehozható kiállítási tárgyként?

A mostani repülőmúzeumot a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi, ő használja fel a mostani állami támogatást. A cég 2010 nyarán alakult, tulajdonosai a repülés és a repüléstörténet iránt elhivatott magánszemélyek. Ez a társaság szervezi 2013. májusától a repülőtér-látogatásokat, melyek során a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasok elől elzárt területeire is betekinthetnek a látogatók.

Samu Ádám, a társaság szóvivője elmondta, hogy első lépésként az országban másutt fellelhető utasszállító gépeket újítják fel és mutatják be. Miután rendeződik a repülőtér üzemeltetője és a régi gépeket most bemutató alapítvány közötti vita, az emlékpark gépeit is birtokba akarják venni.

A kft. további forrásbevonásról, illetve szakmai segítségről tárgyal szakmai – légiirányító, repülőgép-javító, illetve repülőtér-üzemeltető – cégekkel – tette hozzá a szóvivő.

Somogyi-Tóth Dániel és az általa felújított malévos Lada

A Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője Somogyi-Tóth Dániel, aki az iho/repülés indításának is kezdeményezője volt. A Samu Ádám alapította AIRportal.hu összefoglalójában szerepel annak a Tu-154-esnek a fotója is, amely a Malév első ilyen típusú gépe volt, és most is Ferihegyen parkol egy félreeső területen, elképzelhető tehát, hogy ez a gép is az új gyűjtemény része lesz majd.

Hardy Mihály az iho/repülésnek úgy nyilatkozott, hogy a Budapest Airport a skanzennel egyelőre perben és haragban áll. „Az a mód, ahogyan ők működnek, és amilyen minőségben ők a saját szolgáltatásukat nyújtják, egyszerűen méltatlan a repülőtérhez. De mi erőszakkal vagy erőfölénnyel velük szemben nem léphetünk föl”, mondta a BA kommunmikációs igazgatója, hozzátéve, hogy a Légiközlekedési Kulturális Központ kiválóan teljesít, ami nagyon megnyugtató. „Azt mutatja, hogy azért még vannak megbízható partnerek ezen a területen” – fogalmazott Hardy az interjúban..

Kapcsolódó hírek