Újabb Twindexx Variókat vesz a DB a Bombardier-től

iho/vasút   ·   2012.10.05. 09:35

A DB által még tavasszal, tizenhat darab, négyrészes Twindexx Vario emeletes villamos motorvonatról aláírt szerződés után a vasúttársaság október elsején bejelentette: 50 millió euró értékben újabb öt szerelvényt kíván beszerezni a Bombardier Transportationtől. Mindkét megrendelés egy, még 2008 decemberében megkötött keretmegállapodás része, ami a motorvonatokon kívül száznál is több, regionális, valamint távolsági forgalomra alkalmas személykocsikat is magában foglal, melyekről még 2011 folyamán történt megállapodás. A DB a már korábban megrendelt három vezérlőkocsin felül emeletes szerelvényekre, köztük villamos motorvonatokra nyújtotta be igényét a megrendeléssel. A négy- és ötrészes, 160 kilométer per óra végsebességű motorvonatok a Balti-tengertől dél felé, a Berlinbe és Szászországba irányuló regionális forgalomban vennének részt.

Az alacsonypadlós Twindexx Variók az alsó szinten többcélú belső térrel rendelkeznek, és egységenként akár 36 kerékpár befogadására is alkalmasak. A betétkocsikat többféle automatával szerelték fel, ráadásul a mozgáskorlátozottak részére elkülönítésre került egy szakasz, ahol általuk is megközelíthető WC is található. A betétkocsik emeletén 2+1 üléselrendezésű első osztály kerül kialakításra. A vezérlőkocsikban hagyományos mellékhelyiségek lesznek.

A szerelvényeket az előzőekhez hasonlóan a kanadai gyártó németországi üzemében, Görlitzben fogják összeszerelni, a forgóvázakat is Siegenben gyártják le, és a vontatási rendszerek is a svédországi Vasterasból érkeznek. A fejlesztésekért felelős egységet viszont Henningsdorfba telepítették át – írja a Railway Gazette.

Kapcsolódó hírek