Működik a közvetlen vasúti kapcsolat Prágából Berlinen át Koppenhágába!
Az új, határokon átnyúló vasúti szolgáltatásokra vonatkozó uniós kísérleti projekt az átszállás nélküli utazás igenlésének jegyében szökött szárba.
Az új, határokon átnyúló vasúti szolgáltatásokra vonatkozó uniós kísérleti projekt az átszállás nélküli utazás igenlésének jegyében szökött szárba.
A viszonylat megnyitásával most először jön létre közvetlen elővárosi vasúti kapcsolat a német főváros főpályaudvara és északi városrészei között.
Megállapodásra jutott a munkavállalói képviselettel a német állami vasúti teherfuvarozó: tizennégyezer németországi dolgozója közül körülbelül 6200-at küldi el 2030-ig, elsősorban az egyeskocsi-szegmensből.
A szakemberek a probléma megoldásán dolgoznak, lassan normalizálódik a helyzet.
A német vasúti infrastruktúra-kezelő DB InfraGo tízhónapnyi munkálatot követően, június 14-ével adja vissza a forgalomnak Németország egyik legfontosabb vasúti folyosóját.
A német állami vasúttársaság pozitív, 297 millió eurós EBIT-et produkált tavaly, az árufuvarozási üzletág DB Cargónál azonban csökkent a volumen és a bevétel is.
Az összeg euróban értendő, és a német, illetve a svájci vasúthálózatra szállítandó sínekre, kitérőkre és rendszerfelügyeleti alkalmazásokra vonatkozik.
A Deutsche Bahn a jelenlegi állás szerint két fázisban adja vissza a pályát: a kemény tél miatt április vége helyett május 15-ével a Hamburg és Hagenow közötti szakaszt, június 14-ével pedig a teljes korridort.
A kilencvenegy kocsival a szűkös személyszállító kapacitást erősítik, ami a közlekedési minisztérium szerint hatással van a szolgáltatás minőségére.
A szerződés három évre szól, teljes értéke pedig meghaladja a 100 millió eurót.
Használatuk azonban továbbra is önkéntes lesz.
Igaz, nem abszolút, de az elmúlt évtizedben tavaly voltak a legtöbben
Az előző évihez képest nagyobb mértékben újultak meg a pályafelépítmények, az állomások, valamint a jelző- és biztosítóberendezések. Összesen cirka 26 ezer helyszínen dolgoztak a szakemberek, tükrözve a korszerűsítésre helyezett hangsúlyt.
A munkálatok részeként egy ICE4-es szerelvényt 5G technológiával szerelnek fel, lehetővé téve a vonat egy központi állomásról való távvezérlését a karbantartótelepen.
Ciklikus igényformálásról árulkodik a beszerzés folyamata, harmincnégyből lett száz, majd százból ötven.