Vasútállomások önkormányzati kezelésben

Kemsei Zoltán   ·   2014.02.04. 14:30
00

Országszerte immár huszonnégy vasútállomást adott a MÁV Zrt. az önkormányzatok kezelésébe, a legelső 2011-ben a gyömrői volt. Ezt több balatoni, majd az 1-es, a 70-es, a 120a vonalak állomásai követték, majd eddig egyetlen megyeszékhelyként, Tatabánya önkormányzata is átvette az állomást és környékét a vasúttól. A helyben levő erőforrásoknak köszönhetően az állomások így olcsóbban üzemeltethetők.

A kívül-belül felújított maglódi felvételi épület<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

A projekt célja, hogy az állomásokat ismét a települések szerves részeivé tegyék, ne csupán a vonatok megállóhelye legyen. A példák azt mutatják, hogy a lakosságnak és az utasoknak is jó, ha helyi kézbe kerül az üzemeltetés. A 120a vonalon Ecser állomását 2014. február 3-án vette át az önkormányzat, Maglód két állomása már 2013 óta helyi kezelésben van.

Kun Attila, az Ecseri Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Korsós Boglárka, a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatója és Tabányi Pál, Maglód polgármestere a sajtótájékoztatón

A sajtótájékoztató helyszínéül kiválasztott maglódi állomásépületet a MÁV Zrt. 2013-ra újította fel, megszépült a felvételi épület közvetlen környezete is. A napi takarításra, karbantartásra két főállású dolgozót foglalkoztat az önkormányzat, szükség esetén a településüzemeltetés is besegít. Az állomás eddig kihasználatlan helyiségében a polgárőrség irodája kap majd helyet, 2014 tavaszára elkészülnek a térfigyelő kamerák, a P+R parkolók megépítését 2015-re tervezik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek