Vitorlázórepülő vb: túl kék az ég Ausztrália felett!

Tízévenként egyszer van ilyen idő Ausztráliának ezen a részén, hát most kifogtuk – így lehet összefoglalni az ausztráliai Benalla repülőterén, Melbourne-től északra a most zajló vitorlázórepülő-világbajnokság meteorológiai körülményeit. Ami tehát itt nagyon szokatlan: míg az edzésnapokon csodálatos kumuluszok fogadták a nagy távokat kóstolgató résztvevőket, addig a verseny nyitása után „mintha lekapcsolták volna a villanyt”, válaszolta az iho/repülés kérdésére a magyar csapat segítőinek egyike, Cziráky Gergely.

Először eső miatt nem volt versenyszám. Az első versenynapon az alacsony felhőalap miatt csak a nagykategóriát indították el, mert ebben a géposztályban kettő kivételével valamennyi repülőgépnek volt hazatérő motorja, tehát nem kellett attól félni, hogy a kedvezőtlen idő miatt az útvonal tele lesz leszállt és visszaszállítandó gépekkel.

Ezután pedig a kiszáradás volt a jellemző: eltűntek az emeléseket jelző kumuluszok, csak úgynevezett száraztermikek voltak, erős széllel, a kiskategória csak 200 kilométeres feladatot kapott, a harmadik versenynapon a nagykategória indult utolsónak, és ők is eléggé rövid számot repültek.

Pénteken megint nem volt verseny, szombaton pedig másodszor következett be az a nemkívánatos esemény, amitől sokszor leginkább félne a szervezők. Egy korábbi napon a 18 méteres gépek osztályának két versenyzője már „könnyebben” ütközött a levegőben, mindketten le tudtak szállni, de szombaton a 15 méteresek közül az ausztrál Stehpen O'Donnell és a német Michale Eisele már csak gépeik nélkül, ejtőernyővel érhettek földet, szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a kalandot. A 15 méteresek számát végül nem értékelték, másik két kategóriáét igen, de az eredmények nem számítanak bele az összpontozásba. A vasárnapi versenyszám pedig elmaradt, vagyis a nyitott kategória három, a 18 méteres géposztály és a 15 métereseké pedig két-két, a végső összesítésbe hivatalosan is beleszámító versenyszámot repülhetett az első héten.

A meteorológusok a világbajnokság második hetére végre a szokásos bombaidő beálltát ígérik, ami azért is fontos, mert a nem túlságosan kedvező meteorológiai körülményekkel összefüggtek a balesetek is. Az azért nem nevezhető igazán biztonságosnak, amikor egyetlen emelést egyszerre vagy hatvan repülőgép próbál kihasználni magasságnyerésre. Igaz, a német és ausztrál gép ütközése speciel siklás közben történt, ahogy Cziráky Gergely elmesélte, az ausztrál versenyző belehúzott, és így történt meg a kellemetlen találkozás. Mindenesetre a jelek szerint a biztonság érdekében mostantól megpróbálják jobban elkülöníteni a kategóriák feladatait, hogy ne legyen ennyire zsúfolt a légtér az útvonalakon. Ugyancsak gyorsul már a felvontatás: Cziráky megjegyezte ezzel kapcsolatban, hogy az ausztráloknál körülbelül tízévente van ilyen nagyságrendű verseny ekkora mezőnnyel, érthető tehát, ha az elején nem voltak annyira gördülékenyek a dolgok.

Az eredmények az első hét végén: a 15 métereseknél a mezőnyt a sokszoros világbajnok lengyel Sebastian Kawa vezeti, Kóré Zoltán a harmincöt résztvevő közül a tizenharmadik jelenleg, ami nagyon nem rossz pozíció, ráadásul sokat bajlódtak a kisegítőivel a vízballaszt dolgában is, nehéz volt eltalálni, mennyi vízzel tud a gép igazán jól emelkedni és siklani is. A 18 métereseknél a francia Kilian Walbrou áll az élen, Hársfalvi Péter a mezőny második felében tanyázik. A legjobb pozícióban Szabó Péter várja a folytatást, a harmincöt fős open mezőny ötödik helyén, világbajnokunk, Gulyás György pedig tizenegyedik, neki még nagyon sok mindent kellett és kell beállítania, finomítania vadonatúj gépén, miután a Jonker egyenesen a dél-afrikai gyártótól érkezett, nem volt idő távrepülések próbáival finomítani a kormányokon például. A kategória két éllovasa egyébként két brit: Russal Cheetham és Andrew Davis.