Zugligetre sínek nélkül

Kemsei Zoltán   ·   2012.02.01. 17:00
00

Az 1800-as évek közepén fedezték fel a budai hegyvidéket a pihenni, kirándulni vágyók. A BKVT (akkor még Budai Közúti Vaspálya Társaság) 1868. június 30-án az Élelemtár (ma Bem) tértől Zugligetig indította el vadonatúj vonalán a forgalmat, amelyen – utashiány miatt – a téli időszakban nem közlekedtek. A forgalom végül 1869 márciusában indulhatott újra, 1870-ben a mai Szépilona kocsiszín elődjét is felépítették.

Az igazi előfogat. A zugligeti pálya hegyi jellege miatt két pár ló vontatta az egykocsis lóvasúti „szerelvényt”<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(forrás: Salamin András: Buda-hegyvidéki vasutak, Budapest 2003)

1878-ban egyesült a budai társaságtól örökölt rövidítéssel (BKVT) a Duna két oldalának lóvasúti társasága. 1894-ben a hálózat villamosításáról határoztak, 1896-ban a zugligeti vonalra is a barnára színezett villamoskocsik döcögtek. A hegyvidék egyre felkapottabb lett, már nem kellett félni az utashiány miatti leállítástól, sőt: a millenniumi évben három járat (a Lipót körúttól, a Vígszínháztól és a Lánchídfőtől) is közlekedett a város legmeredekebb villamosvonalán. 1903-ban meghosszabbították a vonalat az egykori Fácán vendéglő alatti szurdokig, megszüntetésig itt fordult vissza a villamos.

A Központi Városházától induló hurokviszonylat 1910-ben a 43-as számot kapta, 10-10 percenként indultak felváltva egyik és másik irányba (a Margit és a Ferenc József hídon át) a villamosok. A járat az első világháború után, a BSZKRT-korszakban a 81-es számot kapta. A mai Széll Kálmán téren már az 1910-es évek óta megvolt a hurokvágány, egy későbbi csomópont elődje.

Sztálin hetvenedik születésnapján, 1949-ben helyezték üzembe a háború utáni első trolibuszvonalat. Mivel a későbbiekben ettől a számtól felfelé kívánták az újabb és újabb járatokkal folytatni a sort, a villamosok viszonylatszámait – az akkor divatos kifejezéssel élve – tömörítették. 1955. május 16-tól a 81-es így kapta az épp üres 58-as számot. A hetvenes évek koncepciója a „kis forgalmú” – az idézőjel a kor közlekedési szokásainak tükrében teljes mértékben jogos – villamosvonalak megszüntetésével számolt, dacára az épphogy megnyitott Libegő turizmust vonzó jelenlétének. 1977. január 17-től az 58-ast először az 58V, majd a 158-as jelzésű autóbusz váltotta fel. A fővárosi tervekben a budai trolibusz újraindítása is szerepelt, ám az ötletet gyorsan elvetették, a nyolcvanas években már nem került szóba. Az 58-as emlékét a régebbi és az újabb végállomás-épület, és a Zugligetben kiállított két, egyre jobban romosodó villamos őrzi.

Ami maradt: két villamoskocsi a kemping bejáratánál<br>(forrás: VEKE-archívum)

Kapcsolódó hírek