3. metró: szakadt áramszedő, tört harmadik sín

iho/vasút   ·   2012.01.19. 19:30

Az M3-as jelzésű metrók helyett autóbuszok közlekedtek délután és kora este Kőbánya-Kispest végállomás és Nagyvárad tér között. A BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint az ok egy szerelvény meghibásodása volt.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte: az elsődleges vizsgálatok végeztével megállapították, hogy sem izzás, sem tűz nincs a metróalagútban. A füstöt feltehetőleg egy szerelvényről leszakadt áramszedő okozhatta a Határ útnál.

A sérült szerelvény <br>(fotók: metroert.hu)

A Budapesti Metróért Egyesület közlése szerint az áramszedő papucsa a tartógerenda törése miatt szakadt le. Zárlat keletkezett, illetve kisebb mértékben a harmadik sín is megrongálódott. Az átvizsgáláskor a futósínen is rongálást tapasztaltak. A leszakadt alkatrészeket a Pöttyös utca állomás peronja mellett megtalálták és kivették a pályáról.

A mai esemény ismételten és nyomatékosan ráirányítja a figyelmet arra, hogy az É–D vonalon mind a járművek, mind a pálya jelenlegi állapota nem biztosítja a biztonságos üzemvitelt – hangzik a Budapesti Metróért Egyesület közleménye.

Az eltört harmadik sín

Kapcsolódó hírek