A 3-as mindent visz

iho   ·   2014.09.04. 09:08

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programról (IKOP) van szó, amelynek a fővárosra jutó része nem is fedezi teljes mértékben a beruházást – írja a Népszabadság. Az IKOP keretösszege ugyan közel ezermilliárd forint, ám ebből gyakorlatilag csak a „Fenntartható városi közlekedés fejlesztése, elővárosi vasúti lehetőség javítása” címet viselő fejezetből számíthat pénzre Budapest. Ennek összege a 15 százalékos önrésszel együtt 256 milliárd forint, amelyből elvileg 56 milliárdot a kevésbé fejlett régiók városaiban kellene elkölteni. Elméletileg még így is maradna körülbelül 200 milliárd, ami több budapesti nagyprojekt elindítására is elegendő lenne. Csakhogy az IKOP Európai Bizottsághoz benyújtott 4.0-s tervezetében szerepel, hogy „a városi megaprojektek által okozott kiszorító hatás elkerülése érdekében egy adott településen megvalósuló városi kötött pályás fejlesztésekhez és intermodális csomópont-beruházásokhoz összesen és legfeljebb 90 milliárd forint IKOP támogatás adható.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek