A 43-as a 43-ason

Vörös Attila   ·   2019.08.24. 12:00
6943

Augusztusban három héten át a pécsi intercity vonatokat és a bajai Gemenc Expresszt a Rétszilas–Dunaújváros–Pusztaszabolcs útirányon viszik a pusztaszabolcsi vasútállomás átépítése miatt. Az építkezés ezen szakaszában Pusztaszabolcsról nem lehet kijárni Székesfehérvár és Sárbogárd felé, a végponti végen csak a dunaújvárosi irány maradt nyitva. A 40-es vonalon közlekedő vonatok ezért ezt a kerülőt használják: erre hozzák az IC-ket és a tehervonatokat is, Dunaújváros és Rétszilas között a villamosítatlan 43-as vonalon dízeles előfogattal. (A megelőző két hétben a pusztaszabolcsi állomás dunaújvárosi kijáratát építették át, emiatt az összes dunaújvárosi tehervonatot el kellett terelni – szintén a Rétszilas–Mezőfalva–Dunaújváros vonalra.)

A Gemenc Expressznek nem kell előforgat, vígan elrongyol az alvó Csörgők között. Más kérdés, hogy a járat menetrendje a vágányzárban nagyon laza, irtó sokat vár sok helyen keresztre (képek: Vörös Attila)

A Keleti pályaudvar és Pécs között közlekedő intercityket Csörgőkkel emelik át a 43-as vonalon. A gépek egyrészt (többnyire) alkalmasak a vonalon engedélyezett 100 kilométer per órás sebességgel való közlekedésre, másrészt a kocsik energiaellátását is tudják biztosítani. Más kérdés, hogy a vonal lejtviszonyai miatt csak kevés helyen sikerül eklérni a 100-as tempót... Az IC-forgalomban napi három Csörgőre van szükség, de a harmadik gép igazából csak napi kétszer kell a reggeli és a délutáni csúcsban a többlet IC-vonatpár miatt. A 418-as mozdonyokat Székesfehérvár biztosítja, szerencsére most van több Csörgő is, hiszen a sátoraljaújhelyi vonalról a villamosítás átadását követően számos gép felszabadult.

Cementvonat Plehácsostul az MTMG Ludmillájával

A 106-os és a 112-es Csörgő nagyjából állandó tagja az átemelést végző flottának, de persze van fluktuáció és a legtöbb fehérvári klasszik már megfordult Mezőfalva felé. Csütörtök reggelre végre a 143-as is Rétszilason termett, így a retró festésű gép felbukkanására is nagy biztonsággal lehetett számítani. Valamiért aztán mégsem röffentették be...

A 2143-as első vonata csütörtök délelőtt

Csütörtök reggel összeomlani látszott az IC-forgalom a 40-es vonalon, a Dunaújvárosban levő két Csörgő és a Rétszilason levő másik kettő közül csak az egyik volt aktív. Az átemelendő vonatok meg sorra érkeztek, és mindegyik vontatása a 106-osra hárult. Természetesen ez lehetetlen küldetés, oltári késések alakultak ki, szétverték a személyvonatokat is, a 809-es járatot pedig Rétszilason elnyelte a föld. Valójában persze nem, csak a 80 perc késésnél járó vonatot összerakták a következő IC-vel, így a 809-es és a 819-es együtt tette meg a Rétszilas–Keleti távot.

Az összevonás hatására „értelmes” vonattá gyarapodó 819-es IC

Kicsit később az ok is kiderült: a dunaújvárosi fűtőházban kora reggel kisiklott az egyik dízelmozdony, ráadásul olyan szerencsétlen helyen, hogy a többi gép kijárását is ellehetetlenítette. A Rétszilason álló 143-asra meg nem ért oda a személyzet... Egyébként ha információink helyesek, az előző nap is siklott a remot Dácsia a dunaújvárosi fűtőházban, két nap két siklás az már jelenthet valamit.

Egy újabb menet a legretróbb Csörgővel

Végül a 143-as mozdonyra is odaért a mozdonyvezető, és a 106-ossal karöltve helyre állították a menetrendet, délre már csak a 40a vonal vágányzárai miatt állandósult 10–50 perces „alapkésés” maradt meg.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek