A ceglédi vonalon 100 perc feletti késések is vannak

iho/vasút   ·   2012.02.06. 13:50

Nem tudja tartani a menetrendet a MÁV-csoport. A rendkívülinek mondott időjárási helyzetben (hó, szél) számos vasútvonalon szinte minden vonat késik. A legsúlyosabb a helyzet a Nyugati–Cegléd vonalon, és természetesen ennek folytatásában Debrecen, illetve a kör-IC-k tekintetében Miskolc és a Keleti felé. Itt szinte nem volt menetrend szerint járó vonat délután egykor, némelyik késése a két órát közelítette.

Szintén alig volt pontos vonat a 70-es számú Budapest–Göd–Vác–Szob vonalon, a késések harminc perc körül szórtak. Az országban máshol is vannak jelentős késések, például Celldömölk környékén. Akadnak persze olyan vonalak is, főleg a Dunántúlon, ahol rendben megy a vasúti közlekedés.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.