A gép, amit egy szúnyog nem pusztíthat el

Apai ágon lengyel orosz fiatalember, aki tanult Kijevben, Németországban és Franciaországban is, sok más jeles kortársához hasonlóan 1908-ban látott először repülőgépet, és 1909-ben már saját repülőgép építésével próbálkozott: ez az a rövid de jellemző életút, ami Igor Sikorskyt, nevezzük amerikai nevén, elvezette a világ első többmotoros gépének megalkotásához.

Ja, és talán még valami. Az egy dolog, hogy a repülés korai szakaszában minden vívmány egy-egy kis forradalom volt, például amikor már nemcsak egy pilóta repült egy gépen, hanem akár kettő is. Sikorsky azonban, amint ezt későbbi életútja is igazolja, nem szerette egyesével venni a lépcsőfokokat. Érdekes, hogy az első repülőgépet, a Wright-fivérek gépét is két légcsavar hajtotta, de egy motorról két áttétellel. Sikorskyt saját története ejthette gondolkodóba: 1911-ben, S-5-ös gépének első repülése azért vált csaknem tragikussá, mert a gép motorja a karburátor eldugulása miatt leállt, a dugulást pedig egy szúnyog okozta a karburátorban.

Logikus elképzelés olyan gép építése, amelynek nem végzetes egy ilyen csekélység okán a motorja leállása, mert van még plusz egy. Vagy nem is plusz egy, hanem még plusz három: 1913-ban a fiatal mérnök már egy komoly szentpétervári gyár műszaki főnökeként építhette meg azt a gépet, ami aztán tényleg rendesen el volt látva erőforrással. Először kettővel, később, hogy igazán sok lépcsőfokot átugorjon a tervezője: néggyel.

Az akkori aviatika kedves témája volt az akkori sajtónak, mert mindig hozott valami szenzációt: az orosz fickó, aki több mint négy, sőt, maximális felszállósúlyát tekintve majdnem öt tonnás gépet épít, amelyen hét utast szállíthat, ez1913-ban maga volt a megtestesült lehetetlenség, a korszak ehhez képest apró gépeihez mérten elképesztő nagyság, teherbírás, teljesítmény, nem is hitték el, hogy repülni fog. De mit tesz isten,  repült. Először épp száz évvel ezelőtt, 1913 május 10-én.

A korabeli gépekhez képest persze sokkal hosszabb volt a felszállási úthossza, de a négy Argus-motor négyszer száz lóerővel stabilan emelte a levegőbe. Annyiban eleinte nyilván kellett alkalmazkodni az akkori technológiai szinthez, hogy biztonságos volt két-két motort egymás mögé, egy toló és egy vonó légcsavarral építeni, bár később kiderült, hogy ennek az elrendezésnek megvan az a hátránya, hogy a vonólégcsavar áramlása csökkenti a mögötte lévő tolólégcsavar teljesítményét. Ezért aztán Sikorsky újabb merész döntést hozott, és mind a négy motort a nagy kétfedelű alsó szárnyára, vonólégcsavarral szerelte.

Nem egyszerűen jó volt a gép, hanem stabil is volt. Gondoljuk meg, az egyik legfontosabb és legizgalmasabb kérdés az volt ebben az időben, hogy ha ekkora gépet építünk, és ebben a gépben egy utas fogja magát, és az utaskabin elejétől a végébe sétál, ez vajon nem lesz-e végzetes hatással a gép hossz-stabilitására. Nos nem lett.

A nagy felületek, a megfelelően hosszú törzs, a jól elrendezett szárnyszerkezet (két és fél méteres húrhosszúság, két és fél méter a két szárny között) igazán jó mérnöki teljesítménynek bizonyult: amennyit száz év elteltével az egyetlen példányban épült Orosz Lovagról tudni lehet, az az, hogy igazolta a tervező elképzeléseit, ígéretes konstrukció volt. De a szűzfelszállás után két és fél héttel, önhibáján kívül, mégis odaveszett.

Kicsit cinikusan mondhatjuk: Sikorsky négymotorosa annyira megelőzte az egymotoros világot, hogy az egymotoros világ bosszút is állt rajta. A Russzkij Vityaz több sikeres próbarepülés után úgy semmisült meg, hogy miközben a földön állt, egy egymotoros gép egyetlen motorja elhagyta az illető leszállóban lévő Morane-t és rázuhant.

Sikorsky elhatározta, hogy nem építi újjá a gépet, hanem megalkotja utódját, így született az új gép, az Ilja Muromec. Kabinos, balkonos(!), hálófülkés luxus utasszállító – de közbejött a háború, 1914-ben a gép így inkább a négymotoros bombázók első típusa lett.

A többi történelem, szokás mondani, de mennyire gazdag történelem: a kivándorlás, a húszas évek cégalapítása Amerikában, majd a harmincas-negyvenes években a visszatérés a Russzkij Vityaz előtti szerelemhez, kihíváshoz: a helikopterhez. Sikorsky bámulatos repülőmérnöki tehetsége az aviatika döntő korszakait fogta át, a hőskorszaktól a modern iparágig, a törékeny korai tákolmányoktól a sokfeladatú, bonyolult szerkezetekig: fantasztikus, hogy volt ember, aki ezeknek a korszakoknak szinte mindegyikében – korszakosat alkotott.

És el ne felejtsük, Sikorsky szenzációs pilóta lehetett, hiszen amint ő szállt fel először helikoptereivel, úgy száz éve ő vezette a világ első négymotorosát is: egyik sem lehetett éppen könnyű feladat.