A Hungária motoros esete az ijedt utasokkal

iho/hajózás   ·   2012.07.14. 09:30
bkkd400_1

Aznap egyetlen hatóság sem tudott nyilatkozni, mára az iho hozzájutott sok olyan információhoz, ami megmutatja, hogy szakmai szemmel nézve mi történt.

A völgymenetben (vagyis lefelé) haladó Hungária motoroson a Boráros térről elindulva az irányváltó sűrített levegő rendszerében egy légcső megsérült, melynek következtében a hajó hajtása megszűnt. Mivel a hajó forduló közben volt és kicsi volt a vízhez viszonyított sebessége, a műveletképtelenség miatt a hajó vezetője elrendelte a kényszerhorgonyzást. Egy hivatásos hajóvezető az iho érdeklődésére elmondta: e hajótípus csak orrhorgonnyal rendelkezik, amit ha ledobnak, először a víz folyásirányba állítja a hajót, majd elegendő horgonylánc kiengedésével lehet teljesen megállítani a járművet.

Erre azonban itt nem volt lehetőség, mert közelebb volt a soron következő kikötött ponton és annak tartókötelére hamar rásodródott a hajó. Ez hamarabb történt, mint ahogy a horgony fogni tudott volna. Az így közel került kötelekbe a matróz meg tudott kapaszkodni, így sikeresen meg tudta akasztani a hajót, ezzel megakadályozva a további sodródást. Így az utasok egy része ki tudott szállni, a többiek pedig megvárták az időközben elindított segélyhajót, amelyik átvette és továbbszállította őket.A hajó vezetője miután meggyőződött arról, hogy személyi sérülés nem történt, és az ijedtség miatt se lett rosszul egyetlen utas sem, valamint anyagi kár sem esett, jelentette az eseményt a vízirendészet főügyeletének és a BKK fődiszpécsernek.

A kis sebességkülönbség és a masszív hajótest miatt veszélyhelyzet nem volt - állította egy, lapunk által megkérdezett szakértő, majd hozzátette: a műszaki hiba lehetősége kortól függetlenül mindenhol előfordul. A hajók hatósági szemléjének része többek között a kényszerhorgonyzási próba is, épp az ilyen esetekre való felkészülés érdekében. Nem működő horgonnyal elindulni egy hajóvezetőnek olyan volna, mint fék nélküli járművel. 
Amit az utasok kiabálásnak véltek, az a kommunikáció egyetlen lehetséges módja a felső fedélzeti kormányállásban lévő hajóvezető és a horgonycsörlőnél vagy köteleknél lent dolgozó matróz között. Egyéb, ettől modernebb belső kommunikációs eszköz nem áll rendelkezésükre a köztük lévő távolság áthidalására egy ilyen esetben.  A Lágymányos motoros 20 percen belül megérkezett az utasokért, és átszállítás után folytatta velük az utazást. A hajón a sérült légvezetéket a helyszínen kicserélték, 30 perc múlva folytatta a munkát. A hatóság nem talált okot semmilyen további intézkedésre, a hajószemélyzet megfelelően járt el, képesítései, okmányai birtokában volt, ahogy a Hungária hajó is - erősítették meg rendőrségi forrásaink is az információkat. Így a vízirendőrök a jegyzőkönyv felvétele után elhagyták a helyszínt.

Annak ellenére, hogy a személyzet azt tette, ami ilyenkor a feladata, az utasok mégis megijedtek, ahogy csütörtöki beszámolónkban az olvasható is volt. Az eset után fegyelmi vizsgálat indult a hajó személyzete, illetve a szolgálatban lévő rendőrjárőr ellen, de az általunk megismert részletek alapján úgy tűnik, nem követtek el mulasztást, így valószínűleg tovább dolgozhatnak.

Kapcsolódó hírek