A Kisalföld Volán nem fogadta el Sopron ajánlatát

iho/közút   ·   2012.01.31. 08:57

A soproni helyi buszközlekedésben továbbra is érvényben marad a közszolgáltatás elrendelése. Azaz legfeljebb 2012. december 31-ig, a jelenlegi színvonalon és járatszámokkal a Kisalföld Volán Zrt. közlekedteti a buszokat – írja a Nyugatmagyar.hu.

A soproni önkormányzat decemberi rendkívüli közgyűlésen elrendelte, hogy a Kisalföld Volán Zrt. a törvényi előírások alapján végezze a közösségi közlekedést Sopronban. A lépés oka az volt, hogy a 2012-re érvényes szerződés feltételeiben a felek határidőre nem tudtak megállapodni. Ennek hiányában pedig le is állhattak volna a buszok.

Az önkormányzat által korábban kiírt pályázatra csak a Kisalföld Volán Zrt. jelentkezett. A busztársaság több változatot adott be, ám a város egy másikat javasolt. Ez utóbbi tervezetről a napokban tárgyalt a volán közgyűlése, végül nem fogadták el az ajánlatot.

– A többségi tulajdonos MNV Zrt. felhatalmazott arra, hogy tárgyalást folytassak a város vezetésével – tájékoztatott Pócza Mihály, a Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatója. – Egyúttal a mozgásteret is kijelölték; a fő elv egyértelmű. E szerint garanciát kell adnia a városnak, hogy a helyi közlekedéssel összefüggésben felmerülő, bevételekkel nem fedezett, de indokolt költségeket megfizetik társaságunknak. Emellett az elmúlt évek követeléseiről sem mondunk le. A közgyűlésünk döntéséről már írásban tájékoztattam Sopron város polgármesterét, valamint jegyzőjét is.

A volán álláspontja szerint az elmúlt években a város százmillió forintos összeggel tartozik. Az önkormányzat ennek egy részét vitatja, éppen ezért a saját könyvvizsgálójával is átnézette a társaság könyvelését.

Pócza Mihály az év eleji nyilatkozatában kifejtette: az autóbusz-közlekedés költségei adottak. Többek között kellenek gépkocsivezetők, forgalom irányítók, ki kell fizetni az üzemanyagköltséget, új buszokat kell beszerezni, a régieket karbantartani. Ezekből, a forgalom biztonságos fenntartása mellett már nem lehet további jelentős összeget lefaragni, miközben az ÁFA változások miatt a 2006-os szinten befagyasztott árkiegészítésből tavaly tíz százalékponttal kevesebb bevétel maradt társaságnál. Így Sopronban elsősorban azért állhat le a közösségi közlekedés, mert a bevételek nem fedezik a szolgáltatás fenntartásához szükséges költségeket.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Áprilistól augusztusig Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV

GYSEV/iho   ·   2024.04.13. 12:00

A vasúttársaság Sopron és Nezsider között elsősorban turisztikai céllal indított járatainak az a célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit, látnivalóit.