A kiszélesített M0-son sem mehetünk majd 130-cal

Tevan Imre   ·   2011.07.14. 23:13
m0300

A déli szakaszt a fővárost elkerülő M0-s építésének kezdetén, negyedszázada hozták létre. Mivel ez a térség második legforgalmasabb gyorsforgalmi útja (a hasonló funkciójú Bécsi gyűrű után), időszerű felújítani. Mármint azt a felét, ami megvan, hiszen csak kétszer két sávval épült meg. És ma már nagyon hiányzik a másik fele, a leállósáv nélküli autóúton a kapacitás fele (két sávból az egyik) azonnal kiesik az adott irányban, ha egy jármű baleset szenved vagy csak lerobban.

Épül a második pálya hídja a fő Duna-ág fölött

A második pálya építése már javában folyik három szakaszban, de azt még nem tudni, milyen ütemezéssel fognak neki a régi úttest rendbehozásának. Erre négy verzió készült, döntés hamarosan várható, tudtuk meg Loppert Dánieltől, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetőjétől azon a tájékoztatón, amit az épülő új Duna-hídnál tartottak.

Az új híd pillérét betonozzák a vízszint alatt

Ha a felújítás egyben, nagyobb darabokban történik, akkor az azt jelenti, a második pálya megépülése után az autósok még gyakorlatilag semmilyen pozitív változást nem érzékelnek, csak annyi történik, hogy a régi félút helyett az új félúton mennek. Viszont így hamarabb túllennénk az egészen, és utána már egy teljes értékű gyorsút állna a forgalom rendelkezésére. Szakemberek szerint megfelelő előkészítéssel akár egyetlen szezonba (tavasztól őszig) is beleférne a beruházás.

Acélszerkezet készül az ártérben

A másik véglet az lenne, ha mindig csak egy kis szakaszt zárnának le, így már a felújítás alatt is egy szinte teljes M0-s működhetne, és csak akkor alakulnának ki a ma gyakori dugók, ha éppen a lezárt szakasszal párhuzamos pályán történne baleset. Ennek a megoldásnak viszont az a hátránya, hogy elhúzódna a felújítás, és az elaprózódó beruházás és a többszörös terelések, forgalomtechnikai megoldások miatt jóval költségesebb lenne.

A déli szektor három szakaszban egészül ki kétnyomúra. Leghamarabb, már ez év végére az M1 és M6 sztrádák közötti, 6,6 kilométeres budai rész készül el a Colas kivitelezésében. Itt a meglévő pályatesttől északkeletre épül az új.

(fotók: Tevan Imre)

Az 51-es út és az M5-ös között egy teljes, kétszer két plusz egy sávos, műszakilag autópályának nevezhető gyorsút épül, hiszen ebben a szektorban a régi autóút nem jó helyen éri el az M5-öst, vagyis nem ott, ahol az M0 folytatódik a keleti szektorban (hanem beljebb). A 6,3 kilométeres etapnak 2012. június 30-ig kell elkészülnie, az építőkonzorcium tagjai: Euroaszfalt Kft., Mahíd 2000 Zrt., W-Mix Kft., Lavinamix Kft.

Utoljára, a határidő szerint két év múlva lesz kész a középső, M6-os és 51-es közötti rész a két Duna-ág fölötti híddal. A 11 kilométert építő konzorcium tagjai: Hídépítő, Strabag, Közgép és Colas. Itt meglévő pályától délre épül az új, ahogy a képeken is látható. A beruházás részét képezik bizonyos elektromos és vízvezetékkel, csatornákkal kapcsolatos teendők is.

Két év múlva már itt is autózhatunk

Ugyan a nagy forgalom miatt betonburkolattal épülő gyorsút a laikus számára úgy fog kinézni, mint egy autópálya, de csak 110 kilométer per órára tervezik. Részben azért, mert beépített területen halad, részben a sűrűn következő csomópontok miatt. A szakemberek szerint ezzel a sebességgel még össze lehet egyeztetni így is a folyamatosan haladó és a le- illetve felhajtó forgalmat. A teljes projekt 93,8 milliárd forintos költségéből 85 százalék az EU-tól érkezik.

Kapcsolódó hírek