A KLM első E2-ese, a legnagyobb európai Embraer-flotta

iho/repülés   ·   2021.03.07. 12:00
DSC_0986rs

Miért sikeres a hosszabb verzió? Miért sikeres a regionális típus? A jövő és a válság: most kell frissíteni a flottát.

A mai világban az is feltűnő, hogy egy légitársaság új típuscsaládhoz tartozó vadonatúj gépeket állít forgalomba, illetve egyáltalán az, hogy megrendelt vadonatúj gépei átvételét és forgalomba állítását nem próbálja halasztani. A KLM szerkesztőségünkhöz eljuttatott híradása már csak ezért is érdekes, arról nem beszélve, hogy több más fontos tendenciára világít rá.

De először lássuk magát a közleményt: nemrég érkezett meg, majd néhány nap elteltével első járatát is teljesítette a KLM Cityhopper első Embraer 195-E2-ese (PH-NXA), a brazil típusból összesen huszonöt példánnyal erősíti a társaság eddigi „sima” E-190-es és 175-ös flottáját. Az idén összesen hét jön az új variánsból.

Érkezés Schipholra (fotók: KLM)

A KLM regionális légitársaságának a járvány körülményei között értékelendő sikereként azt is felhozhatjuk, hogy az adatbázisok szerint a jelenlegi állományból csak hat gépet parkoltattak le, tehát negyvenöt aktív. Igaz, eszerint a lista szerint már két E2-es példány is megérkezett Schipholra, de az egyik (PH-NXB) még nem állt szolgálatba.

A légitársaság közleménye ugyanakkor hangsúlyozza az új típus környezeti előnyeit, amit egyébként maga a brazil gyártó, a KLM-gép forgalomba állítását köszöntve, lakonikusan úgy fogalmaz, hogy az E2 a legtisztább és legcsendesebb egyfolyosós utasszállító. A társaság már ezért is igen büszke arra, hogy Európa legnagyobb Embraer-flottáját üzemelteti, a 195-E2 beszerzése pedig javítja a cég versenypozícióit is. A beérkezések üteme tükrözi azt az általános reményt, hogy nyárig a tömeges oltások révén valamennyire könnyebb lesz utazni, a nyári menetrend kezdete előtt az idei hétből négy E2-es áll majd munkába.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy az Embraer az E2 típuscsalád fejlesztésével azt a világtrendet követte, amit az Airbus és a Boeing a neo és a MAX esetében, vagyis, hogy teljesen új konstrukció helyett elsősorban új és gazdaságosabb hajtóművekkel szerelik fel a meglévő típusokat más módosításokkal együtt. Ehhez azonban az Embraer jelentősen hozzátett: új, a 195-ös esetében nagyobb fesztávolságú szárnnyal és teljesen új repülésvezérlő digitális rendszerrel szerelte fel az E2-eseket, más, kisebb változtatásokkal egyetemben. A főszereplő ezzel együtt a Pratt & Whitney PW1000G GTF, vagyis Geared Turbofan hajtóműcsalád, amelynek nagyobb teljesítményű változatai az Airbus neók szárnyai alatt dolgoznak.   

Az E2 is típuscsalád, amelynek a legkisebb, 175-ös tagja iránt nincs érdeklődés, ebből csak tesztpéldányok repülnek, az eredeti Embraer-család legkisebb, 170-es változatának E2-es fejlesztésébe bele sem kezdtek. Viszont a 190-esből és 195-ösből, a mostanság nem ritka lemondások után, 147 példányra van fix megrendelése a gyártónak. Az a keskenytörzsűeknél tapasztalható (a szélestörzsűeknél nem annyira érvényes) tendencia tehát változatlanul megfigyelhető az E2-családon belül is, hogy a legnagyobb kapacitás a legvonzóbb, mert jó kihasználtság esetén ennél a legkevésbé költséges az egy ülésre számított üzemeltetés.

A három osztályos kialakításban 120, egyosztályos kabinnal és sűrű székezéssel 146 személyes kapacitással, és közben meglehetősen komoly, 4800 kilométer körüli hatótávolsággal az Embraer tulajdonképp át is lépett egy felsőbb versenykategóriába, ahol elsősorban a CSeriesből átvett Airbus A220-asnak állít konkurenciát, ráadásul ugyanazt a hajtóművet használja.

További tendenciák: a légiközlekedés jelenlegi állapotában a regionális repülés kétségkívül jobb pozícióban próbálja átvészelni a válságot, mint a középkategória, pláne a nagy hatótávolságú, interkontinentális hálózatok. Aztán: a jövőt tervező légitársaságok eléggé világosan tendálnak arra, hogy ha már a pandémia földre kényszeríti flottájuk egy részét, és át kell gondolniuk a társaság jövőjét, ha van pénz és lehetőség, most kell frissíteni.

Meg kell szabadulni az esetleg már úgyis fűre húzott öregebb gépektől, és talán az óriásoknak a régebbi példányaitól is, amelyeket igazából nagyon ritkán lehetett utasokkal megtölteni. Olyanokat kell beállítani, a jelenlegi pénzügyi nehézségek ellenére, amelyek a járvány utáni versenyhelyzetben is gazdaságosnak bizonyulnak, és amelyek a fokozódó környezetvédelmi feltételeknek is megfelelnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek