A legnagyobb légitársaság a legjobb légitársaság!

iho   ·   2017.01.21. 08:45
cim3a

A nagy összeolvadás mára sikeresen lezárult

Tényleg nem könnyű kiigazodni a szaporodó toplistákon, és a tisztánlátást csak részben segíti, hogy a légitársaságok sorra bombázzák a szerkesztőségeket a győzelmi jelentésekkel. Az év első napjai óta közlünk különféle szempontokból készült különféle rangsorokat, pontosságról, biztonságról – meg úgy általában.

Az OAG információs cég listáján például a pontosság szerint a Hawaiian volt az összes légitársaság közül a legpontosabb, később a KLM arról értesítette portálunkat is, hogy ő a legpontosabb – a FlightStats szakportál értékelése szerint. Gyaníthatóan ugyanarról a statisztikáról van szó, a különbség, hogy a KLM az évi ezernél több járatot üzemeltető nagy légitársaságok között az első a pontosság tekintetében.

Közben megtörtént az arculatváltás is

Év közben a Skytrax osztja ki a maga díját az év légitársaságának, tavaly ez az Emirates volt, aztán következik a CAPA piackutató és elemző szervezet, amely tavaly Budapestnek ítélte az év repülőtere díjat és a Wizz lett az év diszkont társasága, míg a hagyományosok közül a Qatar kapta ezt az elismerést.

A sok lista közül azonban gyaníthatóan talán az Air Transport World toplistája az egyik legtekintélyesebb, amennyire tekintélyes maga a légiközlekedési lap és szakportál, amelynek szerkesztői tavaly az Etihadnak ítélték oda a fődíjat, és a Wizznek az egyik különdíjat. Ennek a minősítésnek a komplexitása is adja az értékét. Tehát nem egyszerűen statisztikai adatokat elemeznek, hanem az olyan tényezőket, mint az újítások minősége, az üzemeltetés minősége, pénzügyi teljesítmény, utaskiszolgálás, a biztonság, sőt, a menedzsment és az alkalmazottak viszonya is, és fontos az értékelésben az, hogy a társaság vezetése innovatív legyen, a cég működését és fejlődését igazi stratégia határozza meg.

Az új szerzemény, a 787-9-es

Nos, a hosszas bevezetés után a hír: az ATW idei nagydíját az American Airlines kapja. A szakértő szerkesztők ítélete szerint az elmúlt év igazolja egy nagyon nehéz és kemény integrációs munka, az American és a US Airways összeolvadásának sikeres lezárását, ez volt a legösszetettebb ilyen folyamat a légiközlekedés történetében, írja a lap, ami gyakorlatilag simán végbement. Miközben az American profitot termelt és tisztes osztalékot a részvényeseinek, közben igen komoly befektetésekre is volt ereje – 3 milliárd dollár értékben – új utaskiszolgálási formák bevezetésére, fedélzeti kapcsolatok, új információs és szórakoztató rendszerre, felújított reptéri lounge-okra, és persze új járatokra eddig nem kapcsolt várospárok között. Ugyancsak intenzíven zajlik a flotta felújítása, a cég erre is milliárdokat költ.

Amint a korábbi felsorolásokból kiderül, a nemzetközi szaksajtó nem szokta elkényeztetni az amerikai légitársaságokat  a díjaival, ez még értékesebbé teszi talán az AA mostani elismerését. A cég ugyanakkor egyben az összeolvadás után a világ legnagyobb légitársasága lett, a Forbes tavalyi listája szerint az utas- és pénzforgalma, utaskilométer-teljesítménye, a flotta nagysága (930 mainline és 604 regionális gép, a rendelési listán 410 példány!), vállalati értéke és az alkalmazottak száma szerint is. Doug Parker elnök az „ítélet” kapcsán a vállalatcsoport összesen 120 ezer munkatársának erőfeszítéseit dicsérte, az elmúlt időszakban 115 új gépet állítottak szolgálatba, 67 új útvonalon repülnek.

Innováció és hagyomány: 757-es az AA flottájában

Az ATW a fődíj mellé további kategóriánkénti díjakat oszt ki, a győztesen teljes névsora az indoklásokkal a következő hetekben lesz nyilvános, a díjátadó gála márciusban New Yorkban lesz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek