A MÁV lesz a Resti Zrt. többségi tulajdonosa

MTI   ·   2012.02.24. 18:51

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a Resti Zrt. többségi tulajdonosai - a Lázár és Fiai Kft., a Resdan Invest Kft., valamint a Kiron Invest Kft. - és vasúttársaság között létrejött megállapodás nyomán megindulhat az üzletrészek részletes vagyonértékelése, majd erre alapozva a tranzakció lezárása. A MÁV Zrt. meghatározó állomási területei mentesülnek a megörökölt haszonélvezeti szerződéstől, így azok fejleszthetővé és hasznosíthatóvá válnak.  A felek közt kialakítandó végső vételárat független vagyonértékelés után állapítják meg, mely kiterjed a haszonélvezeti jogok, illetve a társaság vagyonának értékelésére is. A tranzakció lezárására az MNV Zrt. előzetes jóváhagyásával kerülhet majd sor. A MÁV a tervek szerint a Resti Zrt. 85 százalékát vásárolná ki, ha meg tudnak állapodni egy elfogadható árban A pontos összeg azonban még nem ismert.

A MÁV és a Resti tulajdonosai között 1991-ben megkötött szerződésben foglaltak elmaradtak, a vasútállomások korábbi szolgáltatásai - különösen a melegkonyhás étkeztetés - folyamatosan megszűntek. Helyüket számos állomáson profilidegen szolgáltatások vették át, köztük játékautomatákat üzemeltető vendéglátóhelyek, használtruha-üzletek. Az uniós forrásokból, részben a NIF Zrt., részben a MÁV Zrt. által kezdeményezett állomási fejlesztések során a már bejegyzett haszonélvezeti joggal terhelt területek egy részét szükséges vasútüzemi, utasforgalmi célra is felhasználni, ez azonban gyakran akadályba ütközött.

Lázár Vilmos, a Resti Zrt. egyik tulajdonosa és igazgatóságának tagja elmondta: a konstrukció nehézségét az eltérő tulajdoni szerkezet jelentette, így abban látták a helyzet megfelelő feloldását, ha az állam átveszi a magánkézben lévő tulajdonrészeket. Ez a lépés a vasút fejlesztését szolgálja, amelyhez a kompromisszumkészségükre is nagyban szükség volt.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy a részvénycsomag átvétele eredményeként a MÁV Zrt. meghatározó állomási területei mentesülnek a megörökölt haszonélvezeti szerződés kötöttségeitől, így azok az utaskomfort növelése, és az állomási szolgáltatások kiterjesztése érdekében fejleszthetővé és hasznosíthatóvá válnak.

Gál András Levente kormánybiztos és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen arról adott tájékoztatást, hogy húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak, ehhez azonban az állomások helyiségeinek kérdését rendezni kellett.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.