A nagy kékség

Vörös Attila   ·   2020.03.20. 12:00
67vhid8

Tovább folytatódik az 54. életévét taposó M62 069-es Szergej kalandos életútja. A gép 1966-ban épült és került a MÁV állagába, később pedig a MÁV Hajdú Kft. flottáját erősítette két társával együtt. Itt előbb A62 003 majd 4062 003-as pályaszámon dolgozott, ebben az időszakban kapta meg első kék festését is a gép. A 069-es a kétezres évek végén járt az Eurocomnál is, az alföldi, délegyházi és mohai kőfordákban dolgozott a legtöbbet. Az Eurocom csődje után pár évre eltűnt a mozdony, majd a Közgép vásárolta meg és újíttatta fel 2014-ben. A szakadt kék helyett újabb, fekete alapon sárga csíkos festést is kapott, de alig dolgozott: a 2015. februári G-nap letörte a Közgép lendületét.

Zichyújfalun sütkérezik hajnalban a V-híd Szergeje. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

A 069-est a Kárpát Vasút 2016-ban bérelte ki és újabb, klasszikus, piros–sárga–fekete festést kapott a Szergej. Így állt munkába 2017-ben. A vontatás- és mozdonyvezető-szolgáltató cég a másik itthon maradt ex-hajdús Szergejt is megvásárolta, a 4062 001-es, ma már újra az eredeti pályaszámát viselő 628 168-as azóta is a leharcolt hajdús kék festésében található meg többnyire a Kőér utcai telepen. (A hajdúsoknál maradva: a 002-es kéket pedig Portugáliába vitték tíz éve.)

Seregélyes határában robog a csupa kék tehervonat

A 069-esen az elmúlt hónapokban Dombóváron és Székesfehérváron is dolgoztak, nemrég pedig futópróbán is bizonyított a brutálisan királykékre festett masina. Első munkája gyanánt gépmenetben indult el csütörtök reggel Székesfehérvárról Zichyújfaluba, ahol a 44-es vonal pusztaszabolcsi szakaszának átépítésében részt vevő munkavonat egy részét fölvette és Pusztaszabolcsra átvitte. Ez most nem is olyan egyszerű, hiszen a pusztaszabolcsi ívkorrekció miatt van némi hiány a pályában, így kerülő úton kellett menni: előbb a 44-es vonalon a másik irányba indulva Börgöndre, majd körüljárás után a 45-ösön Sárbogárdra, ahonnan újabb körüljárás után lehetett fölmenni Pusztaszabolcsra.

Sárszentágotával a háttérben, már a 45-ös vonalon Sárbogárd felé halad a szerelvény

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek