A Rail Cargo Hungariáé a TS Hungaria

iho/vasút   ·   2021.01.21. 12:00
ts_hungaria

A miskolci székhelyű cég évente körülbelül 1400 vasúti teherkocsi fővizsgáját, átépítését, valamint több mint 12 ezer vasúti kerékpár javítását végzi el.

Az anyacég Rail Cargo Austria (RCA) Felügyelőbizottságának határozata értelmében 2021. január 1-jétől a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. száz százalékos tulajdonába került a vasúti járművek karbantartásával, fejlesztésével és építésével foglalkozó, 160 éves múlttal rendelkező Technical Services Hungaria Járműjavító Kft.

Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Austria Igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke a döntést méltatva kiemelte, hogy a közvetlen irányításnak köszönhetően javul a miskolci társaság működésének hatékonysága, amellyel hozzájárul az RCH vasúti járműveinek javításával és szervizelésével összefüggő igényeinek gyorsabb teljesítéséhez, valamint az ügyfélkiszolgálás minőségének javításához. Hozzátette, az üzem földrajzi elhelyezkedése ideális az Ázsiába irányuló vasúti árufuvarozás szempontjából, amely szegmensben a vállalatcsoporton belül az RCH vezető szerepet tölt be.

Kotiers Román, a Rail Cargo Hungaria CFO-ja az előnyök között említette a szinergiák kölcsönös kiaknázását, a szakmai tudásvagyon megosztását, a kapacitások, valamint egyes támogató tevékenységek összehangolását. Elmondta, a struktúraváltás javítja a TS Hungaria esélyeit arra, hogy az RCH leányvállalataként európai uniós és magyar állami támogatásokból részesedjen.

Lehóczki Gábor, a TS Hungaria pénzügyi területért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a társaság a tulajdonosváltás révén profitál a Rail Cargo Group pénzügyi ereje és szakmai kompetenciája által nyújtott előnyökből.

A miskolci üzem csaknem 450 szakembere felkészült a 2021-ben várható feladatokra, amelyek között 1500 vasúti kocsi fővizsgája és mintegy 14 ezer vasúti kerékpár javítása szerepel. A vállalat munkavállalói a jövőben is a biztonságot és a minőséget szem előtt tartva folytatják az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálását.

(X)

(Nyitóképünkön a TS Hungaria kerékpárcsarnoka, fotó: TS Hungaria)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Másfél hét múlva egy hónapra leáll a Nyugati

iho/vasút   ·   2021.06.07. 15:00

A tetőfelújításon felül a vágányokhoz is hozzányúl a MÁV, ezért június 19-étől július 17-éig számos, a Nyugatiból induló vagy érkező vonat végállomása megváltozik. Buszos pótlás nem lesz, vonatösszevonások viszont igen.