A Ryanair harmadszorra is elbukta az Air Lingus-üzletet

iho   ·   2013.02.27. 18:37
cim

A Ryanair nem veheti meg az Aer Lingust – döntött az Európai Bizottság, amely úgy véli, a fogyasztók, ez esetben az utasok látták volna kárát annak, ha a két legjelentősebb írországi légiközlekedési cég összeolvad.

Az MTI összefoglalója szerint a bizottság úgy indokolt, hogyt a Ryanair és az Aer Lingus fúziójával az ír légiközlekedési vállalat 46 olyan útvonalon juthatott volna monopol- vagy domináns pozícióhoz, amelyeken jelenleg ez a két légitársaság erős versenyben van egymással. A bizottság úgy ítélte meg, hogy ez a kínálat szűküléséhez és áremelkedéshez vezetne ezeken a viszonylatokon. A brüsszeli testület ismerteti, hogy a vizsgálat folyamán a Ryanair igyekezett garanciákat adni ennek ellenkezőjére, de ezeket a bizottság nem találta kielégítőnek.

„Az ügylet végeredménye minden valószínűség szerint az lett volna, hogy azok, akik Írországba vagy Írországból utaznának, nem választhatnának annyi lehetőség közül, mint ma, és többet is kellene fizetniük” – indokolta a döntést Joaquín Almunia, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős tagja. Hozzátette: „nem volt más választásom, mint az javasolni a biztosi kollégiumnak, hogy tiltsuk meg ezt a felvásárlást. Ez a lépés azért volt szükséges, hogy megvédjük azt a több millió európait, akik Írországba vagy Írországból utazik”.

Az Aer Lingus részvényesei mindegyik alkalommal ellenséges felvásárlásként értékelték a Ryanair akcióját

A bizottság által kifogásolt 46 desztinációból 28 esetében a Ryanair teljes monopóliumot élvezhetne, ha a két cég összeolvad – mutat rá közleményében a bizottság. Emellett a Ryanairnek további 11 útvonalon csak charter légitársaságokkal kellett volna versenyeznie a jövőben, amelyek a bizottság értékelése szerint eltérő üzleti modelljükből fakadóan nem jelentenének komoly versenyt az egybeolvadt ír légi ipari mamutvállalat számára.

A bizottság azt sem mulasztja el megemlíteni, hogy van hét olyan desztináció is, amelyek esetében ugyan más nagy légitársaságokkal is versenyeznie kellene a Ryanairnek, de ezeken az útvonalakon éppen az Aer Lingus a legnagyobb vetélytársa, mert a többi, külföldi légitársaság alapvetően saját bázisrepterére, csatlakozásokhoz szállítja utasait Írországból, miközben a két ír cég üzleti modellje nem a csatlakozásokra történő „ráhordáson” alapul, hanem azon, hogy aki egy desztinációra jegyet vált, annak az a célállomása, nem száll át másik gépre.

A brüsszeli testület közleménye azt is ismerteti, hogy a Ryanair immár harmadik alkalommal jelezte, hogy megvenné ír riválisát. A bizottság 2007-ben egyszer már megakadályozta a Ryanair felvásárlási szándékát, amit az Európai Bíróság is helyben hagyott, 2009-ben pedig az ír légitársaság maga vonta vissza akvizíciós szándékát. A bizottság ismerteti, hogy a két cég együttes piaci részesedése a Dublinból induló rövid távú járatok piacán az elmúlt öt évben 80-ról 87 százalékra emelkedett.

A Ryanairnek a jelek szerint végleg le kell tennie a nagy húzásról, hogy egyedül maradjon az ír piacon

Mindemellett a bizottság rámutat, hogy a két cég piaci túlsúlya miatt a piacra lépés lehetősége is nagy mértékben korlátozott, ha pedig a két vállalat eggyé válna, vélhetően nem tudnának új szolgáltatók megjelenni az ír légiközlekedési piacon.

A Ryanair közleményében meglehetősen ingerülten reagált a döntésre, azzal vádolva a Bizottságot, hogy cinkosként védi az ír kormány érdekeit. amelynek 25 százaléknyi tulajdonrésze van a társaságban. A Ryanair úgy véli, hogy az uniós testület nem alkalmazta fair és ésszerű alapokon az európai versenyszabályzatot.

Az Aer Lingus közleménye érezhetően elégedett a döntéssel, a társaság részvényesei már a Ryanair korábbi felvásárlási kísérleteit is ellenséges akvizícióként értékelték. Most a közlemény arra mutat rá, hogy az Aer Lingus most sokkal erősebb, mint amikor a Ryanair először próbálta megszerezni, ugyancsak utal arra, hogy mostmár jóval több vonalon zajlik éles verseny a két cég között, ezért az üzlet tiltása most erősebb, mint eddig bármikor.

Kapcsolódó hírek