A sofőrbá' munkahelye

Gondolom, nem vagyok egyedül, aki úgy emlékszik a gyerekkorára, mint aki az autóbuszokon szinte mindig az első ajtó közelében utazott, vagy az első kerékdobon kialakított egyes vagy kettes ülésből rendszeresen figyelte a gépkocsivezetők munkáját, felnézve rájuk. Külön öröm volt, amikor a sofőr elhúzott fülkeajtó mellett – talán tudtán kívül – lehetőséget adott a kíváncsi szemeknek arra, hogy irigykedve nézzék, milyen jó neki, hogy ilyen szuper autóbuszt vezethet. Voltak vagányabb típusúak, akik lógó karkötős kezükkel a megállóba érkezve egy laza mozdulattal végighúzták ujjukat a gombsoron, de volt akiknek egy kisebb tuninggal csak egy gomb kellett a nyitáshoz és egy a záráshoz. Prága váltós Ikarusok vezetői miután meghúzatták a buszt, „N” fokozatba kapcsolva üresben gurultak a megállóba; vagy a botváltósok, amelyek kezelése laikus szemmel is érdekes volt, ahogy azt a nagy botot tekergeti, vagy egy teljesen elképesztő irányba állítja (sokan mondták, kettesből, hármasból indítottak a megállóból), kihúzatva az egyes fokozatokat. Régebbi emlékek korszaka, amikor billenőkapcsoló helyett a szemes (igen, sokan hívják csöcsösnek) gombokat nyomogatta végig az utascsere alkalmával. Volt fülke, amelyet az autóbusz gondos gazdái nekik tetszően feldíszítettek, ahol engedték, rádiót, hifit szereltek fel, egykoron a szegedi menő vezérek kék, vagy UV-kék fényekkel is operáltak; de voltak tartalék, vagy beugrós autók, amelyek a minimális elrendezést kapták. Mindenesetre, ami biztos, két egyforma ikarusos műszerfalat és fülkeberendezést szinte lehetetlen volt találni.

A magyar buszgyártás egykori csúcstermékeiből, a kétszázas Ikarusból egyre kevesebb közlekedik a közlekedési szolgáltatók állományában, a legtöbb magánbuszos pedig újabb vagy régebbi nyugati típusra cserélte járműveit. Galériánkban a teljesség igénye nélkül összeszedtünk pár vezetőállást az elmúlt tizenévből azóta már leállított autóbuszokból, felidézve a kétszázas széria legrégebbi és legújabb korszakait.

* * *