A T–38 Talon nincs talonban: messze még a nyugdíj

iho/repülés   ·   2012.02.22. 16:00
nyito

Az Amerikai Légierő 1961 óta használja a haladó harcászati kiképzésre a többször is modernizált típust. Az F–5 Freedom Fighter és az F–5E/F Tiger II. könnyű vadászgépek alapjaként szolgáló, két hajtóműves, szuperszonikus sebességű repülőgép legnagyobb üzemeltetője a légierő, de a NASA és a haditengerészet is üzemben tart kisebb számban T–38-asokat. A NASA Talonjait használták az űrhajósok repülőkiképzésére, és a visszatérő űrrepülőgépek követésére is, elkísérve egészen a leszállásig az űrvándorokat.

A NASA T-38-asai felszálláshoz készülődnek <br>(fotó: USAF)

A halasztás a 2013-as pénzügyi évre szóló védelmi költségvetésből derül ki. A Northrop T–38 Talonok leváltása minimum három évet késik majd, így a T-X programban majdan kiválasztandó típus bevezetése legalább 2020-ig csúszik. Jelenleg nincsen még győztese a tendernek. A szerződést leghamarabb csak 2016-ban írják majd alá a kiválasztandó típus szállítójával.

Az immár 51 esztendeje szolgáló, pilótanemzedékek sorozatát kinevelő típus legújabb, T–38C Talon válozata sem alkalmas már igazán az F–22 Raptorra és az F–35A Lightning II-esre kerülő pilóták képzésére. Nincs légi utántöltési képessége és nem alkalmas az 5g-nél nagyobb túlterhelést jelentő manőverek végrehajtására sem. Mindkét korlát érthető módon erősen csökkenti a típus alkalmasságát az 5. generációs vadászbombázó repülőgépek leendő irányítóinak képzésében. Emiatt a légierő Lockheed Martin F–16 Falconokkal egészíti ki a T–38C-ket, áthidalva az F–22 és a T–38C közötti képességbeli hiányosságokat. Ez most még kielégítő megoldást jelent, de az F–35A-k hadrendbe állásával drasztikusan megnőne az F–16C-k iránti igény a kiképzésben.

Áthidalhatatlan, több generációs szakadék van a két típus között <br>(fotó: USAF)

A T-X projektben a BAE Systems és a Northrop Technical Services közösen kínálja a Hawk modernizált változatát. A Lockheed Martin és partnere, a Korea Aerospace Industries a T-50 Golden Eagle-lel szállna versenybe, míg az Alenia Aeronautica az amerikai gyártású M-346 Master-t ajánlja T-100 típusjelzéssel. A Boeing saját, teljesen új fejlesztésű géppel készül: a tervek V alakú farokvezérsíkokról és egy hajtóműves kialakításról szólnak. A verseny nem véletlenül sokszereplős, hiszen a jelenleg hadrendben álló, több mint 500 T–38-ast 300-350 új kiképzőgéppel váltanák fel.

Kapcsolódó hírek