A Wizz forgalomba állította a hosszú törzsű 321-est

iho   ·   2015.11.25. 13:45
cim

(fotók: Wizz Air)

A Wizz Air múlt héten helyezte üzembe és a vállalat legnagyobb külföldi piacai médiaképviselőinek a London Luton repülőtéren, a Wizz Air egyik legforgalmasabb repülőterén, a budapesti székhelyű repülőgép első célállomásán mutatta be az első, 230 üléses Airbus A321ceo repülőgépét.

„Utasaink számára az A321 legnagyobb előnye, hogy a jelenlegi A320-asokhoz viszonyított nagyobb hatékonysága eredményeképpen alacsonyabb viteldíjakat tudunk kínálni” - nyilatkozta John Stephenson, a Wizz Air ügyvezető alelnöke. „Az A321 új, modern belső térrel büszkélkedhet, valamint tovább csökkenti környezeti lábnyomunkat.”

A légitársaság közleménye szerint a Wizz Air első A321ceo repülőgépe november 20-án kezdte meg a napi szintű utasszállítást Budapest és London Luton repülőtere között. Az első, már leszállított gépen kívül a WIZZ további 26, jelenleg gyártásban lévő A321ceo repülőgépre kötött szerződést az Airbus-szal, amelyek 2018-ig érkeznek meg, beleértve a decemberben érkező második, illetve a 2016-os naptári évre ütemezett 9 gépet. Az első négy A321ceo bázisa Budapesten lesz, míg a később szállított repülőgépeket a Wizz Air bővülő hálózatának legnépszerűbb útvonalain fogják alkalmazni.

Idén a Paris Air Show idején a Wizz Air 110 darab új Airbus A321neo repülőgép 2019 és 2024 közötti szállítására kötött rendelésével került címlapra.Mint beszámoltunk róla, a keskenytörzsű gépcsalád első, P&W hajtóművel repülő altípusa épp most kapta meg a típusengedélyt az európai és az amerikai légihatóságtól.

„Örömmel üdvözöljük a Wizz Airt az A321-esek új üzemeltetőjeként. Az A321ceo a Wizz Air legnépszerűbb útvonalainak kapacitását fogja bővíteni és lehetővé teszi a légitársaság számára, hogy minden egyfolyosós repülőgép esetében a legalacsonyabb ülésenkénti költséget érjék el” – mondta Christopher Buckley, az Airbus Afrikáért, Európáért és Ázsia csendes-óceáni térségéért felelős vezérigazgató-helyettese. „Biztosak vagyunk abban, hogy az A321ceo segíti a Wizz Airt, hogy hatékonyan kezelje a légi utazás iránti növekvő keresletet és mindeközben élvezhesse azokat az előnyöket, amelyeket a benchmark A320 család kategóriájában legmagasabb kényelme, gazdaságos üzemeltetése és üzemanyaghatékonysága jelent.”

Az A321ceo, az A320 család legnagyobb tagja lehetővé teszi a Wizz Air számára, hogy megfeleljen az alacsony viteldíjú légi utazás iránti növekvő keresletnek Közép- és Kelet-Európában. A 2016-os (2016. március 31-én záruló) pénzügyi év első felében a Wizz Air 10,7 millió utast szállított, amely 20 százalékos forgalomnövekedést jelent a 2015-ös pénzügyi év azonos időszakához képest, emellett járattöltöttsége 90,7 százalékra emelkedett.

A Wizz Air nemrég jelentette be, hogy lízingmegállapodást kötött a CDB Leasinggel (a Kínai Fejlesztési Bank lízingüzletágával) hat darab A321ceo típusú repülőgép finanszírozására, beleértve az idén szállított első két A321-est.

Az Airbus keskenytörzsű gépcsaládjának ez a legnagyobb tagja 44 és fél méter hosszú, és nem csak az utasok számában, hanem a hatótávolságban is többet nyújt a kisebb 320-asnál és 319-esnél: 7400 kilométeres vonalat is be tud repülni, tehát alkalmas akár kisebb utasigényű transzatlanti járatok fenntartására is.

A 321-es sűrű székezésű neo-változata ugyanazzal a törzshosszal 240 utas szállítására lesz alkalmas. Ugyanakkor idén januárban Bregier Airbus-elnök bejelentette a 97 tonnás, tehát megnövelt felszállósúlyú A321neo LR, vagyis Long Range programjának beindítását, tehát az Airbus megkezdte a hadjáratát a nagy hatótávolságú egyfolyosós gépek piacának meghódítására, a már gyártásból kivont Boeing 757-esek után támadt piaci rés betöltésére.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!


Kapcsolódó hírek