Afgán anzix: érdekes gépek, erősen őrzött repterek

Ehhez persze hozzásegített a helyi időjárás is: por minden mennyiségben, száraz hőség, időnként erősebb szél. Szerencsére így is óriási élmény volt, melyhez a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkarában, az Összhaderőnemi Parancsnokságon illetve Afganisztánban szolgáló számos katona, szakértő munkájára és segítségére volt szükség.

Az indulás éjszakáján a debreceni repülőtér éjszakájának sötétjében az Air Bucharesttől bérelt 737-3L9-es gép várt ránk, a maximális sűrűségű charterülésekkel utasterében. A törökországi technikai megálló után érkeztünk meg a zsúfolt géppel Mazar-e Sharif repülőterére, melyet a német haderő, elsősorban persze a német légierő szakemberei működtetnek. A németes precizitásra jellemző, hogy a géphez tolt lépcsőtől kb. 40 méterre lévő kicsiny épülethez, mely terminálként működött, busszal vittek el.

Az oldalán vékony piros-fehér csíkozással minimálisan feltűnőbbé tett „G Merci” katonai terepjáró szolgál itt Follow Me-autóként. Néha komoly méretű gépeket irányít, hiszen az állandóan itt állomásozó, a NATO luxemburgi felségjelzésű Boeing E-3A AWACS repülőgépei mellett gyakori vendégek a C-17 Globemaster III-asak is, de láttunk An-124-100 Ruszlánt is, a Volga-Dnyepr színeiben.

Innen dolgozik a Német Légierő számos C-160D Transall taktikai szállító repülőgépe is, szárnya alatt egy-egy önvédelmi rendszereket, rakétaindítást figyelő eszközt és infravörös csalikat tartalmazó konténerrel. Ez utóbbi még fényes nappal is figyelemre méltó látványt nyújt, mind kívülről nézve, mind a gép utasteréből látva a felvillanó, erős fényt. A pilóták ugyanis a veszélyesnek tartott helyeken használták is a csaliszóró eszközt. A gépekből nagyobb mennyiség sorakozott Mazar betonján, hiszen az üzemeltetési körülmények miatt alaposan megnőtt a karbantartási igény, a repült órákra eső javítási idő. Az elsődleges ellenfél a por: a finom, lisztnél is apróbb, fehér anyag mindenhol ott van, s elsősorban a gázturbinákban okoz idő előtti elhasználódást. Persze gyötri a gépeket a „szarajevói leszállás” is, amikor a repülőgép maximális süllyedéssel, meredek szögben esik be a pályára, így védekezve a kézi légvédelmi fegyverek veszélye ellen.

Mazarban is sűrű a légiforgalom, de ez elsősorban kisebb gépeket jelent. A mindig és mindenhol jelen lévő UH-60 Blackhawk-család tagjai mellett napi szintű vendégek a CH-47E Chinook-ok, melyek feladattól és járattól függően vegyes géppárban is közlekednek kisebb testvéreikkel. Ha már helikopter: egy kanadai cég is üzemeltet helikoptereket mazari repülőtérről. 1978-ban gyártott, gyönyörűen karbantartott, piros kékre festett Sikorsky S-61N jött felém a beton felett taxizva: csodálatos látvány volt. A cég emellett számos Bell 212-est is repül, melyek lajstromjele felettébb diszkréten van elhelyezve.

Ha már diszkréció: az afgán repülőterek megszokott látványa a „fehér repülőgép”. Ezek olyan, fehérre festett, a lehető legkisebb lajstromjellel megkülönböztetett gépek, melyek igen változatos szállítófeladatokat látnak el. Ahogy láttam, a típusok között dominált a Beechcraft Beech 1900C és a nagyobb 1900D, illetve a Bombardier Dash 8 100/200. Ezeket a gépeket a repülőterek közötti civil, félcivil, illetve ki tudja, milyen státuszú személyek, illetve teheráru szállítására alkalmazzák. Sokszor egy-egy magasabb rangú tisztviselő vagy katonatiszt és személyes védelmét ellátó, alaposan felfegyverzett kísérete szállt ki egy-egy ilyen fehér gépből.

Kabulban jóval több a „nagyvas”, számos gyönyörű, klasszikus teherszállító 747-200-as figyelhető meg. A Kalitta, a Midex öreg gépei mellett a Wold Airways Cargo MD-11F repülőgépe is az orrom előtt kapaszkodott a levegőbe, de láttam felszálló Boeing 727-200-ast is, életemben először. Ehhez is Afganisztánig kellett eljönni. Szintén megszokott látvány még a Boeing 737-200/Adv is, a tőle megszokott, határozott dübörgéssel felszállva.

A katonai forgalom alapját a C-130 Hercules/Super Hercules jelentette, melyet az Afgán Légierő C-27A Spartanjai és a német C-160D Transall-ek színesítettek. A helikopterek frontján itt már a Mi-17-esek taroltak: szinte hihetetlen, hogy hányféle festéssel és lajstromjellel (vagy éppen anélkül) sorakoztak a gépek a betonon. A levegőben feltűnt egy Mi-26-os nehéz szállítóhelikopter is, az orosz Vertikal-T színeiben.

Az afgán Mi-35-ösöket repülő magyar Mi-24 Air Mentor Team állóhelyei mögött egy kisebb roncstemető alakult ki: a terepet egy An-12BT uralja. A 00406 lajstromjelű gépből kirepültek minden időt, s az állapota alapján nem valószínű, hogy nagyjavítanák már. Körülötte elszórva Mi-35-ös harci és Mi-8/Mi-17 szállítóhelikopterek maradványai, különböző épségben és szétszedettségben. Több, nemrég még használatban volt An-26-os és An-32-es is álldogál itt, néhányuk márt hajtóművek nélkül, szintén nagyjavításra és a pletykák szerint modernizációra várva.

A spottereknek rossz hír, hogy a repülőtereken igen nehéz fotózni. A pálya vagy az állóhelyek felé tilos, hiszen a képeken a védelmi rendszer elemei is feltűnhetnek, s ezt a katonák nem nagyon szeretik. Kabulban a fotóelhárítást a mongol kontingens őrkatonáira bízták, akik apró termetük mellé vérkomoly arckifejezést, AK-47 gépkarabélyt, sok-sok lőszert és szuronyt viseltek. Vendéglátóim nyomatékosan felhívták a figyelmemet, hogy velük nem, nem és nem szórakozunk, nekik mindig igazuk van. Pont. Ennek megfelelően fényképeket is csak lopva, lehetett készíteni, pedig lett volna mit. Például azt az amerikai lajstromjelű Lockheed L-100-ast is, amely vagy amelyek gyakori vendégnek bizonyult(ak) Kabul felett.

Az érdekességek között lehet megemlíteni az ENSZ helikoptereit is: a delfinorrú Mi-17-esek gyakran mindenféle előzetes egyeztetés vagy bejelentés nélkül hajlamosak megjelenni a táborokban kialakított repülőtereken, a helyi légiirányítást végző tisztek és a levegőben éppen leszállni készülő amerikai Blackhawk-géppár őszinte örömére.