AirAsia A320: extrém emelkedés, nem terrorakció

iho   ·   2015.01.21. 11:15
cim

Hivatalosan is megerősítették a tragédia után nem sokkal már nyilvánosságra került, a radaradatokból származó információt, miszerint az AirAsia A320-asának lezuhanását extrém függőleges sebességgel történt emelkedés előzte meg.

A részleteket egy parlamenti meghallgatáson és az utána tartott sajtótájékoztatón Indonézia közlekedési minisztere mondta el, Ignasius Jonan szerint az emelkedés mértéke a szokásos 1000-1200 helyett percenként 6-8000 láb, a süllyedésé pedig 7900 láb volt percenként.

Noha a miniszter hangsúlyozta, hogy egyelőre nem ismert a gép hajtóműveinek működésével nem magyarázható emelkedés oka, azt már korábban is feltételezték a szakemberek, és erről portálunk is részletesen írt, hogy a gép egy szupercella rendkívül erős feláramlásába kerülhetett, miközben vízszintes sebessége szinte teljesen elkopott, és ezért történt az átesés, illetve utána az ugyancsak extrém mértékű süllyedés.

Ignasius Jonan azonban egyelőre a következtetésekben nem lépett tovább, és arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy milyen üzemmódban repült a gép. Ez azért érdekes, mert a miniszter a pilótafülke hangrögzítője és a repülési adatrögzítő elemzésére hivatkozott, amikor kijelentette, a gép ellen nem történt semmiféle támadás, nem volt robbanás vagy lövések zaja illetve egyéb, terrorizmusra utaló jel a hangfelvételen, és az adatrögzítő sem utalt ilyesmire. Ugyanakkor nyilván mind a pilótafülke hangjai, mind az FDR adatai kell, hogy tisztázzák azt, hogy meddig működött a robotpilóta és a tolóerő-automata, és ehhez képest hogyan alakult a pilóták ténykedése.

A térségben uralkodó időjárás továbbra is nehezíti a gép roncsainak és a rajta lévők holttestének kiemelését. Eddig ötvenhárom személyt sikerült megtalálni, a többi az Airbus törzsében rekedt, amit ugyanúgy nagy, levegővel töltött ballonokkal próbálnak a felszínre emelni, mint korábban a farokrészt, de az erős szél és  hullámzás egyelőre ezt lehetetlenné teszi.

Miközben Indonézia közlekedési minisztere fontos részleteket árult el az eddigi adatokból, az indonéz közlekedésbiztonsági testület (National Transportation Safety Committee, NTSC) elnöke bejelentette, hogy a január 30-ig elkészülő előzetes baleseti jelentés nem lesz hozzáférhető a nyilvánosság számára. Tatang Kurniadi szerint a dokumentumot csak a katasztrófában érintett országok kapják meg.

Mindeközben tovább zajlik a vita a szakmai fórumokon arról, melyek a legfontosabb tanulságok a tavalyi év három jelentős eseménye, az MH370-es járat eltűnése, a másik Malaysia 777-es lelövése és az AirAsia lezuhanása után. Az Aviation Week friss cikke arról ír, hogy a közvélemény és az iparág reprezentánsai is általában leginkább azzal foglalkoznak: hogyan lehetne jobb követőrendszereket alkalmazni. Pedig valójában a cikkíró szerint ezeknek magukra az eseményekre nézve nem volt befolyásuk: a 370-es járatot feltehetően saját pilótái térítették el, és szándékosan kapcsoltak le minden berendezést, amelyekkel a gép további repülése követhető lett volna, a másik 777-es tragédiájának sincs köze a követőrendszerekhez, az indonéz 320-ast pedig viszonylag hamar meg is találták, és a rögzítőit is a felszínre hozták.

Vagyis fontosak az olyan új technikai fejlemények, amelyeket a mai techhológia, illetve a műholdas informatika korában nem is nagyon nehéz megvalósítani, mint a műholdalapú real-time követés, illetve a kilökődő rögzítők. De az Air France 447-es járatának és az Air Algerie 5017-es járatának balesete után az AirAsia gépének lezuhanása az elmúlt években a harmadik olyan esetnek tűnik, amikor a rendkívüli időjárás és ennek kapcsán a gép feletti uralom elvesztése okozza a katasztrófát. A legfontosabb kérdés ezek fényében az ilyen történések okainak a feltárása, például a pilóták manuális repülési készségeinek ügye, és nem annyira az olyan technikai megoldások keresése, amelyeknek korlátozott a repülésbiztonsági előnye, állítja az Aviation Week cikke.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.