Airbus Helicopters: gyengülő piacon még mindig erős teljesítmény

iho   ·   2018.01.29. 08:45
cim2

Gyengült a helikopterpiac, de az európai gyártónak így is sikerült jelentős számban átadnia tavaly forgószárnyasokat a megrendelőknek. A leszállított gépek száma 409, ami mindössze kilenccel kevesebb, mint 2016-ban, valamivel komolyabb a csökkenés azonban az új gépek megrendelésének listáján, 353-ról 335-re. 2017 végén azért ez összességében 692 megrendelt gépet jelent.

A Super Puma gépcsalád, vagyis az Airbus Helicopters legnagyobb kategóriája 54, a közepes H175-ös 19 példányban kapott szerződést, a 135-145-ös kéthajtóműves könnyű forgószárnyasokból 105 új kötés született, az egyhajtóművesekre – H125 és H130 – futott be a legtöbb rendelés, 168 példányra sikerült szerződnie a gyártónak.

Három géppel zajlik a H160 berepülése (fotók: Airbus Helicopters)

A cég búcsúzó vezérigazgatója, Guillaume Faury (még fontosabb beosztásba kerül, Toulouse-ba, az utasszállító repülőgépek üzleti főnökeként) két fontos fejlesztést külön kiemelt, az egyiknek van magyar vonatkozása is: a H145-ös M (Military) változatának fegyverpróbáit ősszel a bakonyi lőtéren végezte a cég. Sajnos ez nem jelentette egyben, hogy a Magyar Honvédség rá is kapott volna a típusra és megrendelte volna. Pedig valóban bevált típusról van szó, az amerikai szárazföldi erők által négyszáz(!) példányban használt könnyű szállító- futár- és felderítő UH-72 Lakota felfegyverzett változatáról, a magyar katonáknak marad a régebbi orosz technika: a felújított Mi-8-asok, 17-esek és a támadó Mi-24-esek.

A másik fontos Airbus Helicopters fejlesztésnek is van katonai vonatkozása: a sok technológiai újdonságot felvonultató új közepes forgószárnyas, a H160-as eddig főképp polgári gépként szerepelt a cég közleményeiben, azonban a francia védelmi tárca a rakétákkal felszerelt hajófedélzeti, és a szárazföldi erőknek a gépágyúval ellátott változatot jelölte ki több régi típus, például a Dauphin és a Gazelle leváltására. A mostani összegzés szerint jövőre megkezdődik a katonai H160-asok tesztelése. A lehetséges megrendelés 160 (korábbi hírek szerint 190) példányra becsülhető, a berepülés most három példánnyal zajlik, a polgári típusengedély megszerzése 2019-re várható.

A közepes-nehéz kategóriában elsősorban  a katonai megrendelésekre lehet számítani

A cég belső átalakulásának idén indul a második lépcsője, ezzek kapcsolatban Faury „kihívást jelentő körülményeket” emlegetett: egyébként már második éve, hogy az évzáró-évnyitó értekezleteken szűűkülő piacokról beszél vagy azokra utal. A négyszázadik Lakota átadása nagy siker, a cég ugyanakkor épp a legértékesebb termékeivel, az olaj- és gázplatformok ellátására használt nehéz, nagy hatótávolságú forgószárnyasokkal (Super Puma/Cougar/Caracal) kell, hogy harcoljon a legkeményebb konkurencia ellen, főképp a Sikorsky részéről. Erősen próbára tette az európai gyártó pozícióit az emlékezetes 2016-os norvégiai baleset, amikor egy Pumáról egyszerűen levált a főrotor, de néhány hónap elteltével feloldották a típusra kirótt repülési tilalmat.

Ami viszont a piaci nehézségek hatására utal, Faury a tájékoztatón azt is elmondta, hogy az Airbus Helicopters halasztja az X6-os programját: ez az új technológiákat felvonultató típus lenne a nehéz forgószárnyasok utódja, olyan áttörést jelentő konstrukció, mint a közepeseknél a H160.

A jövő csúcsgépe az X6-os lenne: csúszik a fejlesztés

Eredetileg 2022–23-ra tervezték volna a fly-by-wire repülésvezérléssel elképzelt gép szolgálatba állítását, de ennek a kategóriának a legfőbb piaca, a tengeri platformok kiszolgálása nagyon bizonytalan jövő elé néz, annak ellenére, hogy a katonai és a katasztrófa-elhárítás, rendfenntartás, mentés szektorában most még erős volt a kereslet, és jól alakultak a megrendelések. Faury arra is hivatkozott, hogy az AH beszállítói még nem eléggé felkészültek az X6 megkövetelte technológiára, de azt is jelezte, hogy maga a tervkoncepció sem elég érett még. Amíg a programot nem indítják be hivatalosan, addig az Unió erre megítélt 377 millió eurós fejlesztési támogatását sem veheti igénybe a cég.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.