Állomásfelújítás: titokban a Körvasúton

Kemsei Zoltán   ·   2015.07.30. 16:15
00kicsi

A nemrég szerkesztőségünkbe érkezett közlemény a megszokott formában érkezett. A MÁV állomásfelújítási programjának eredményeit, terveit közli, az erre szánt összeggel együtt. Eszerint 2010-től 2014-ig 841 millió forintos saját forrásból Balatonakali-Dörgicse és Gyál-felső; egyéb beruházásban Balatonmáriafürdő, Celldömölk; a NIF Zrt. finanszírozásában Békéscsaba, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Solymár, Székesfehérvár, Tárnok, Törökszentmiklós és Vác, EU-s forrásból pedig – mintegy 11 milliárd forint értékben – többek közt Pécs, Kaposvár, Balatonszentgyörgy, Keszthely felvételi épületei újultak meg. 2015–2017 között várhatóan több mint 4,3 milliárd forint jut körülbelül húsz állomás és megállóhely, köztük Esztergom-Kertváros, Gyula, Karcag, Kisújszállás, Püspökladány (majd' mindegyik aktuális, vagy közelmúltbeli pályarekonstrukciók területén van) felújítására. Kicserélik a Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetét is, a legutóbbi felújításkor csupán a törött üvegtáblákat pótolták. A használaton kívüli épületek bontására úgyszintén komoly összeget, mintegy 300-350 millió forintot különítettek el.

Rákosszentmihály, itt csak „minimális” karbantartásra van szükség<br>(a szerző felvétele)

Közölte viszont a MÁV a körvasúti személyszállítás újraindításának első ütemét. Eszerint Pestújhely (a volt megálló-rakodóhelynek már csak a helye van meg), Újpalota (a felüljáró környékén), Rákosfalva (a volt Budapest-Sashalom megállóhelynél) és Közvágóhíd megálló épülhet meg, Ferencvárosban új peron épül. Ezzel Budapesten belül új, harántirányú vasúti viszonylat valósulhat meg a 150-es és a 2-es vonalak összekötésével.

A Kunszentmiklós-Tass–Esztergom (vagy Pilisvörösvár) vonatok elindulásának a körvasúti felújításon kívül előfeltétele az esztergomi vonal villamosítása lenne, kérdés, ezen projhektek ütemezése hogyan valósulhat meg. A villamosítás után indulhat az új viszonylat, vagy drót alatt, mondjuk Desiróval már korábban is?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek