Alstom metró Belgrádnak is?

MTI   ·   2011.10.06. 19:04

A képviselők 62 szavazattal 26 ellenében elfogadták a metróberuházásról szóló tájékoztatót, amely szerint az építkezések két év múlva kezdődnek.

Belgrád első metróvonalait fővállalkozóként a francia Alstom Transport építi meg, és a cég szállítja le a metrószerelvényeket, valamint a komplett elektromos berendezéseket is.

Noha az első belgrádi metró felépítése már évtizedek óta beszédtéma volt, a város vezetése csak tavaly júniusban tette meg az első konkrét lépéseket a projekt megvalósítása felé.

Értesülések szerint a metró, ahol csak erre mód van, a föld felett fut majd, mivel ez a megoldás háromszor olcsóbb, mint a föld alatti vonalvezetés. A franciák vállalták, hogy ingyen elkészítik a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek értéke körülbelül 3 millió euró (majdnem 900 millió forint).

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.