Áprilisban indul az új román légitársaság, a Fly Romania

iho   ·   2014.03.07. 13:19
cim

Az új román low-cost légitársaság áprilisban indítja be járatait, adja hírül a routes.online, az airlineroute.net pedig már az induló menetrendet is közli: eszerint a gépek Bukarestből Temesvárra heti ötször, Veronába heti háromszor, Genovába ugyancsak háromszor és Tulcea városába egyszer repülnek, ugyancsak a fővárosból indul Barcelonába és Frankfurt Hahn repterére szintén heti három járat, miközben Temesvárról Veronába és Tulceából Bergamóba is repülnek az új cég gépei, heti háromszor, illetve egyszer. Az első járatnap április 15-e lesz.

Az új társaság a korábbi charter-cég gépeivel repül

A Fly Romania a routes.online értesülései szerint gyakorlatilag egy létező román charter-cég, a Ten Airways új megjelenési formája, illetve belépése a menetrend szerinti forgalomba. A cég 2010 óta repül, mint a Jetran Air utódja, egyébként a vállalkozás a Tend csoport része. Az új társaság egyáltalán nem, új, spot, mondhatni eléggé koros, legalábbis nem túl gazdaságos technikát használ: két MD–82-est, illetve három MD–83-ast üzemel.

A kezdeti hálózat mondhatni szokásos romániai vendégmunkásközpontokra repül, ahová egyébként a Wizz is, de a Fly Romania láthatóan elsősorban a nemrég leállt, újjászervezés alatt álló Carpatair által hagyott űrt próbálja betölteni, illetve arra játszik rá, hogy a nemzeti légitársaság még mindig meglehetősen rossz pozícióban és magasabb jegyárakkal kínálja az útvonalakat, a belső járathálózatát pedig radikálisan csökkenti.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek