Átlagsebesség-mérő rendszert telepítenek a horvát autópályákra

MTI   ·   2019.04.16. 12:48

A Jutarnji List című horvát napilap keddi beszámolója szerint a horvát autópálya-hálózatot eddig is figyelték kamerákkal, amelyeket forgalmasabb csomópontoknál, az alagutak bejáratánál, hidakon és viaduktokon szereltek fel. Ugyanakkor ezek a kamerák a fogalom figyelésére szolgálnak, és bár mérnek sebességet is, nem erre a célra állították be őket. Horvátországban jelenleg az autópályákon autópálya-rendőrség méri a sebességet, az úgynevezett kobrák. A civil rendőrautó egy ideig követi a gyorsan vezetőt, erről felvételt készít, majd kiteszi a villogót, és kivezeti a szabálysértőt a forgalomból.

Az új rendszer ezzel szemben fixen telepített sebességmérő kamerákkal ellenőrzi majd a gyorshajtókat. A kamerák regisztrálják a rendszámot, és így pontosan mérik a két, illetve több sebességmérő készülék közti távolságot, majd kiszámolják, hogy az adott rendszámú autó milyen időn belül tette meg az adott távolságot. Amennyiben ezt egy bizonyos időnél gyorsabban teszi meg, akkor nem tartotta be az autópályán előírt, legfeljebb százharminc kilométeres haladási sebességet. Az ennek nyomán kiszabott bírságot a gépkocsi rendszáma alapján postázza a rendőrség.

A HAC kiemelte, nem a büntetés a céljuk, hanem a közlekedési kultúra javítása. A traffipaxok pontos helyét nyilvánosságra hozzák és a pályákon is jelzik majd. Az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetése több szempontból hasznos. Egyrészt növeli az autópályákon a közforgalom biztonságát, csökkenti a balesetek számát, valamint visszafogja a szabálytalankodókat. Másrészt a mozgás sebességének kiegyenlítése segíti a gépjárművek nagyobb áramlását, amivel csökken az üzemanyag-fogyasztás, ezzel pedig a károsanyag-kibocsátás is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek