Atombombázók a Gólyafészekben

Kelecsényi István   ·   2015.07.01. 13:45
cim

A Francia Légierő (Adla) Luxeuilban lévő bázisára eljutni nem könnyű. Egyrészt azért, mert Budapesttől tizenhárom óra út autóval, másrészt mert a támaszpont 1966-tól a francia atomütőerő fontos része volt. Nyílt napot a júniusi előtt utoljára 2009-ben rendeztek. Maga a repülőtér már 1910 óta létezik, sőt az első világháború során az amerikai önkéntesek SALMSON 2A2 repülőgépekkel felszerelt harcászati és fotófelderítő egysége települt oda. Később a Lafayette amerikai vadászrepülő század állomásozott Luxeuilban.

Mirage-flightline

A nagy világégés után a repülőtér szerepe csökkent, majd 1939 májusa és 1940. június 22. (a francia kapituláció) között felderítő, bombázó és vadászegységek is állomásoztak a repülőtéren.

A háború után a repülőtéret bezárták, majd 1952-ben újra megnyitották és egy De Havilland Vampire sugárhajtású vadászokkal felszerelt egységet telepítettek a támaszpontra. A bázist a legkorszerűbb berendezésekkel látták el, és ekkor építettek rá két aszfaltozott beton kifutópályát. 1966-tól a francia atombombázók állomásoztak rajta, először Mirage III és Mirage IVE támadógépekkel. 1987-ben érkeztek az első Mirage 2000N repülőgépek a bázisra, amelyek már képesek voltak az AMSP típusú levegő–föld atomrakéta hordozására. Ezek a rakéták, 300 kilométeres hatótávolságukkal, 3-500 kilotonnás nukleáris robbanófejükkel, komoly elrettentő erőt jelentettek.

Egy érdekes páros a bemutatóról

A kétpólusú világrendszer bukása után az atomfegyverzetet csökkentették, és manapság már csak két század atombombázó van a francia légierőben, amelyek közül egy Mirage-2000N, a másik pedig Rafale harci repülőgépekkel van felszerelve, és Istres-ben állomásozik.

Luxeuil nem maradt repülőegység nélkül, mert 2011-től, a távozó 1/4-es Dauphiné és 2/4-es LaFeyette század helyett, Dijonból az Adla talán leghíresebb vadászrepülő egysége, az 1/2-es Cigognes (Gólyák) ezrede települt a bázisra.

A Gólyák 1912-ben alakultak, de 1916-ban került a híres festés a Neuport „3” repülőgépekre. A gallok két leghíresebb Ásza, René Fonck (75 igazolt és 69 valószínű) és Georges Guynemer (53 igazolt és 35 valószínű) légigyőzelemmel, az egységnél szolgált. A háború végén a Cigognes összesen 175 igazolt és 100 valószínű győzelmet aratott.

Forgószárnyas bemutató: Puma/Cougar

A két világháború között átnevezték az egységet 1/2-es Grouppe Chasseur-nek, az alakulat a francia hadjárat alatt a GCI 1/2-es Morane Saulnier MS-406 vadászrepülőgépeivel május és június között 29 légigyőzelmet ért el, majd átfegyverezték a Dewoitine D-520-as típusra. 1941-ben a Vichy kormány áthelyezte a Gólyákat Észak-Afrikába. Az észak-afrikai partaszállás után csatlakoztak a Szabad Francia Légierőhöz (FAFL) és 1943-től Supermarine Spitfire vadászokkal repültek 329. repülőszázad jelzéssel. Rész vettek a Normandia feletti harcokban és 1945-ben Spitfire Mk.XIV-es vadászokkal fejezték be a háborút.

Franciaországban visszakapták 1/2-es jelzésüket, és Indokínába telepítették őket, majd tizenhét hónap után Dijonba visszatérve 1949-ben kapták meg első De Havilland Vampire sugárhajtású vadászaikat. 1956-ban a szuezi válság idején a csatornaövezetben MD-450 Ouaran vadászokkal repültek, majd 1962-től Mirage III szuperszonikus gépeket kaptak. 1968-től az III„E” változattal, 1984-ben a Mirage-2000C vadászokkal fegyverezték át őket.

Különleges festést kapott a Rafale

1996-ban a második Öböl-háború idején a Közel-Keletre települtek. 1999-ben kapták meg a jelenleg is repült Mirage-2000-5F vadászrepülőgépeket, amelyek a 2000C modernizált változatai. Ezek a vadászok már teljes képernyős fülkével, HOTAS-szal, HUD-dal, modern ellentevékenység rendszerekkel és több, a Dassault Rafale gépekhez kifejlesztett berendezéssel rendelkeznek. Ezekhez integrálták az infra- és radarirányítású MICA rakétákat is. Azóta is korszerűsítették a repülőgépeket, beépítették a Link-16 rendszert, amelyen keresztül egyszerűbbé vált a NATO-erőkkel a kommunikáció, és az adattovábbítás. A század részt vett 2011-ben, az Operation Harmattan hadművelet során, a líbiai konfliktusban. A Mirage 2000-5 az utolsó klasszikus egyfeladatú vadász az Adla gépállományában, speciálisan a Cigognes részére épített légifölény repülőgép. A későbbi Mirage 2000-5Mk2, és 2000-9 változatok már multirole repülőgépek.

Az egység három százada az SPA3 Guynemer, az SPA26 Saint Galmier és SPA103 Fonck neveket viseli.

Elmaradhatatlan résztvevő: a Patrouille de France

A Gólyák fő feladata Franciaország felett a légtérrendészeti feladatok ellátása, a légvédelem. Ehhez körülbelül húsz repülőgéppel és negyven hajózóval rendelkeznek.

2013. április 29-én megjelent a Francia Köztársaság Fehér Könyve, amely a Francia Fegyveres Erőknél újraszabályozta a feladatköröket, feladatokat, szervezeteket. A Cigognes 4/95 számmal 2014. szeptembertől, mint légvédelmi osztag látja el feladatát.

A bázisra érkezve látszik, hogy itt egykori atomtámaszpont volt. Egyrészt erre emlékeztetnek a megőrzött Mirage III, és Mirage-2000 repülőgépek, másrészt a támaszpont kialakítása.

A Mirage-kultusz ezen a helyen érthetően komoly szintet ért el...

A Gólyák körülbelül három-négy repülőgépet állítottak ki, és három vadászuk pedig QRA légvédelmi készültségből elfogási bemutatót hajtott végre. Az Adla többi egysége is részt vett a nyílt napon, így a Mirage 2000D-vel felszerelt, Nancy-ban települt földi csapásmérő egység mellett, az Istres-i Mirage-2000N atombombázók is, sőt a RAMEX DELTA nevű bemutatócsapatuk kiváló demót repült. A Francia Légierő Rafale Demoja, C-160 Transall és a Cartouche Doré és a Patruille de France is repült.

Történelmi repülőgépek is a levegőbe emelkedtek, például a Morane 406 Svácjnak gyártott változata, Supermarine Spitfire, T-6 Texan, A4N Skyraider, Dassault 312-313 szállítógépek. Külföldi résztvevők is voltak, a kötelékek közül a Frecce Tricolori, amely hamarosan a Macchi PAN339-ről a M345-ös gyakorlógépekre nyergel át, és a brit Red Arrows is bemutatót tartott, akárcsak a svájci légierő F-18C-je. Veterán jetek is szerepeltek, Hawker Hunter, illetve De Havilland Vampire.

A külföldi vendégek egyike: a lengyel Mi-24-es...

A statikus sorban is voltak különlegességek, talán az USAF Davies-Monthani A-10C géppárja volt a legnagyobb reveláció. A lengyelek MiG-29-es vadászai hajtómű-problémák miatt nem repülnek, ezért itt sem jelentek meg, de a Szu-22M4, a Mi-24W és a CASA-235 szállítógép erős felhozatal volt. A szlovákoknál nincs baj a turbinákkal, ők most kaptak új hajtóműveket az oroszoktól, tehát átrepültek egy Fulcrummal, és egy L-410UVP szállítóval. A sógorok és hollandok PC-7 gyakorlókat hoztak, a németek az AG-51 Tornado géppárját állították ki.

Statikus soron ritkán látható, terepszínű franca Alpha Jet ráadásul két bombával terhelt függesztménnyel, de manapság a Mirage-2000B kétüléses harci-gyakorlóvadász is különlegesség. Lehetne még sorolni a repülőgépeket, de a lényeg, hogy a Gloire ott ragyogott a bázis felett, sok-sok francia lepte el a bázist, és szinte minden típusba (igen, a Rafale légierős és tengerészeti változatába is) be lehetett ülni. A századok iszonyú mennyiségű relikviát árultak, a program reggel 10-től este 6-ig folyamatos volt, ügyesen keverték a kötelékeket a sugárhajtású és dugattyúsmotoros repülőgépeket, némi ejtőernyős színezéssel, amely alatt egy gyermekkórus a Marseillaise-t énekelte.

...és egy szlovák MiG-29-es

A bázisra, ki és behajtás, és a forgalom nagyon jól szervezett volt. Soha rosszabb repülős rendezvényt. Reméljük, nem kell ismét öt évet várni a Luxeul-i bebocsájtásra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek