Átvenné a világuralmat a Ryanair

Szilágyi Károly   ·   2012.08.30. 19:00
ryanair_400

Találkozásunk alkalmával azonban erről nem tudtunk meg semmit, de Michael O'Leary elmondta, hogy „feljelentették” a ferihegyi repülőtér üzemeltetőjét, a Budapest Airportot. Nem a reptéri szolgáltatások minőségével sokkal inkább az árakkal, illetve a reptér tulajdonosainak „kapzsiságával” vannak gondjai az ír fapadosnak.

A vezérigazgató szerint júliusban valamivel több mint 210 ezer budapesti utasuk volt júliusban, így év végére összejöhet a kétmilliós éves utasforgalom, amit idén februári visszajövetelekor ígért a cég. Elméleti lehetőség van még erre, bár a Ryanair helyzetét nem segíti, hogy a szeptembertől érvényes téli menetrendben jóval kevesebb célállomásra lehet Budapestről utazni. A vezérigazgató szerint míg a legtöbb légitársaság csökkenti járatai számát a téli menetrendben, ők viszont még új járatot is nyitnak: a németországi Hahn felé induló járat lesz a 25. a cég téli budapesti menetrendjében. A vezérigazgató optimizmusát némiképp árnyalja, hogy a jelenleg érvényes nyári menetrend alapján most még 27 városba lehet Magyarországról Ryanair-járattal utazni.

A növekvő csökkenést részben a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport, illetve annak főtulajdonosa, a német Hochtief hozzállásával magyarázta a vezérigazgató. O'Leary szerint a társaság nem tudja kontrollálni saját költségeit, hiszen „az egyes terminál bezárásával nem lett olcsóbb semmi, pedig a terminált költségcsökkentési okokra hivatkozva zárták be” - állította az ír cég vezetője. A bezárás után még meg is akarják emelni a reptéri díjakat, illetve újakat vezetnének be – panaszolta a vezérigazgató. Sőt, egyre több új tarifát vezet be a reptér, így az eddig megszokottak melllé még zajdíjat, illetve csomagdíjat is követelnek a légitársaságoktól, ami fejenként 2-3 eruróval drágítja az utazást – tette hozzá. Így mára "a budapesti lett Európa egyik legdrágább reptere, pedig egyáltalán nem a legnagyobb".

O'Leary úgy látja, ezek a döntések nem szolgálják a budapesti légiforgalmat, csupán „a Hochtief és a Goldman Sachs kapzsiságát”. Ennek alátámasztásaképp elmondta, hogy tudomása szerint a Budapest Airport eddigi 2,5 százalékos kamatozású bankhiteleit 6 százalékos tulajdonosi hitelre konvertálták – vagyis a német tulajdonostól vettek fel drága hitelt, amiből az olcsóbb banki hitelt fizették vissza.

O'Leary lefeküdt: az Intercontinental szálló előtt fotósunknak pózol a Ryanair-vezér

Ezek miatt egy másik légitársasággal együtt kérvényezték, hogy addig ne emelkedjenek a ferihegyi díjak, amíg nem kezd újra emelkedni a budapesti utasforgalom.

Az ír fapados első embere szerint komoly gondok vannak a Hochtiefnél, a cég honlapjáról például eltűnt a Budapest Airport 2010-es beszámolója, és Ferihegyen „SkyCourtot építettek beszállókapuk helyett”. Véleménye szerint ezek mind jellemzi „a Hochtief hibás cégvezetési gyakorlatát”.

Azt azonban a beszélgetés végére sem tudtuk meg, hogy a Ryanair miképp veszi át a világuralmat.

A Budapest Airport kommunikációs igazgatója, Hardy Mihály az iho/repülés számára adott interjújában válaszolt Michael O'Leary szavaira, többek közt elmondta: a Ryanair vezére minden repülőtéren sokallja a tarifákat, ahol a Ryanair leszáll. A beszélgetést holnap közöljük.

Kapcsolódó hírek