Augusztus 20: légiparádé a Duna fölött

iho/repülés   ·   2012.08.18. 13:00
cim

Tavaly, mondhatni közkívánatra, ismét megjelentek az ünnep napján a szebbnél szebb repülő szerkezetek, sőt, kötelékek az augusztus huszadikai hagyományos helyszínen, a folyó fölött. A fővárosi ünnepség szervezői most is összehoztak egy remeknek ígérkező műsort, ezalkalommal azonban nem délután, hanem délelőtt tíztől, ami nemcsak hogy inkább megfelel a hagyományoknak is, de talán valamivel jobb, kevésbé szeles időt remélhetnek a résztvevők, akiknek tavaly igen turbulens körülményekkel kellett megküzdeniük, sőt, az időjárás miatt az olyannyira népszerű ejtőernyős bemutató el is maradt.

Kiss Gergő felvételei a tavalyi augusztus huszadikai légibemutatón készültek

Nos lássuk, mit kínál ez a valamivel több mint egy óra a nézőknek, a repülőműsor szervezői előzetes programja és a kormány honlapja szerint – a műsorváltozás természetesen megint lehetséges.

Délelőtt tízkor tehát a Magyar Honvédség kezdi a látványosságokat Gripen harci gépek kötelékével, az öreg, de igen szép festést kapott An-26-os szállítógépek áthúzásával, és Mi-8-as szállító helikopterekkel. Majd következik a Készenléti Rendőrség helikopteres köteléke, élén a mozgékony gázturbinás MD-500-assal.

Magyarország történelmi zászlóit ugyancsak az égen látjuk majd felvonulni: először a könnyű válszárnyas Apolló Fox hármas, a KomoSky Team érkezik a Parlament elé, majd a Malév repülőklub gépei következnek, utánuk a Bellanca-Citabria páros, majd egy igazán érdekes résztvevő, Tóth Ferenc és az ő motoros sárkánya jön: a gép és pilótája különlegesen szép és hosszú vontatmányokkal szerepel sokfelé a világon.

Őt követi az ugyancsak sokfelé ismert és kedvelt ötös Vereb-sárkánykötelék, majd egy olyan bemutató, ami bizony nem szorítkozik egyszerű áthúzásra: Illés Tamás, advanced műrepülő európai- és világbajnoki ezüstérmes Edge-540 típusú gépével tart légibalett-bemutatót. Remek pilóta élvonalbeli géppel, ez igen élvezetes programot ígér.

Az igazán gyors és rendkívül mozgékony gép tánca után érdekes kontraszt lesz az oldtimerek megjelenése. A varrógépszerű kattogással repülő kétfedeles Po-2-es minden bizonnyal az egyik leglassabb gép, amit a nagyközönség akár Magyarországon, akár bárhol a világon láthat, de épp ettől szép, hangulatos a megjelenése. Az apró csillagmotoros jószág erősen döntött fordulókkal tudja szórakoztatni a közönséget, nyitott kabinjában a bőrsisakos, „haubés” pilótával: igazi időutazás a bemutatója. Csakúgy, mint a vontatókötélen repülő Cimboráé: idősebb Rubik Ernő kétüléses, faépítésű vitorlázógépén nemzedékek tanulták a motor nélküli repülést, ez is nyitott kabinos, nemrég egy Dunakeszin tartott repülőnap közönsége láthatta, amint az egyik ülésben Farkas Bertalan űrhajóssal repült, sőt, termikelt a gép. A Duna felett persze nem oldhat le a vontatókötélről, de így is igazi oldtimer-feelinget kelt a látványa, még akkor is, ha a vontatógép esetleg modernebb konstrukció, mint ő.

Az öreg gépek bemutatóját a magyar oldtimer-repülés ékessége zárja: természetesen a HA-LIX lajstromjelű Li-2-esről van szó. A Glodtimer alapítvány csodálatosan helyrehozott kétmotorosa, a negyvenes-ötvenes évek hazai légiközlekedésének mementója szívesen látott vendég minden magyarországi és sok külföldi repülőtalálkozón is, és e helyen is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a légiparádé után Budaörsön várja azokat, akik a budai hegyek vagy a Dunakanyar feletti repülés szépségét az ötven-hatvan évvel ezelőtti technika különleges élményével szeretnék kombinálni. De a Li-2-esnek lesz más feladata is, ha megfelelő az időjárás, az ő fedélzetéről ugranak az ejtőernyősök a parádé végefelé.

De még addig is bőven lesz látnivaló. A Centro-Plane Cessna-köteléke is áthúz, aztán következik a nyíregyházi Tréner Kft. ötös Zlin-köteléke: a Z-142-esek évtizedeken át dolgoztak a magyar aviatikában a motoros repülő alapképzés illetve a kezdeti műrepülő kiképzés típusaként, a gépeket használó Nyíregyházi Főiskola pedig a hazai repülő utánpótlás egyik legfontosabb bázisa a hetvenes évek óta.

A Li-2-es áthúzását megint a kötetlen légiakrobatika követi, megintcsak egy hazai ász, Veres Zoltán, ötszörös Guinness rekorder, „orsókirály”, advanced Európa-bajnok műrepül, ráadásul egy orosz gyártmányú Szuhoj Szu–29-es géppel: a robosztus, erős csillagmotor mély döreje még élvezetesebbé teszi majd a programot. Ne felejtsük el, Zoli sok évvel korábban ennek a típusnak egy korábbi változatával, a Szu-26-ossal nyújtott felejthetetlen pillanatokat az akkori repülőnapok közönségének.

A végefelé a már említett ejtőernyősök ugranak a már említett Li-2-esből, természetesen, mint azt többször hangsúlyoztuk, ez a bemutató a program leginkább szélérzékeny része. A záró látványosság pedig az Air Patrol kötelék három, a mezőgazdasági repülésből ismert Cmelak típusú géppel, annak is a gázturbinás változatával. Nem akarom lelőni a poént, de tudjuk, hogy ezek a gépek nemcsak műtrágyát szórhatnak, hanem vizet is dobhatnak, a vizet pedig meg lehet festeni, három gép ugye háromféle színű vizet dobhat, ezek pedig netán az ünnepi lobogóra is emlékeztethetnek...

A légiparádé résztvevői az eddigi szokásoknak megfelelően dél, tehát a Lágymányosi híd felől érkeznek a Parlament és a Vár közti Duna-szakasz fölé, vagyis már mondjuk a Petőfi-híd felett is szépen mutatnak majd, ha valaki a fő helyszín rakpartjaira nem is jutna el. A műrepülő és ejtőernyős bemutatók kedvéért azonban mégiscsak érdemes a Lánchíd és a Margit-híd közti rakpartokra gyűlni.

A hazai repülővilág sokféle ágazata képviselteti magát, ismét lesz alkalom arra, hogy a repülés iránt érdeklődő nagyközönség találkozzon magával a magyar repüléssel. Ebben az évben ennek külön jelentősége lehet: történt, ami történt februárban, a hazai aviatika mégis él, és élni akar.

Kapcsolódó hírek