Autó és földalatti találkozása Berlinben

iho/vasút   ·   2017.05.27. 18:45
bernauer_kislid

Péntek este különös eset tanúja lehetett, aki Berlinben a Bernauer Strasse U-Bahn-megállóban várta a szerelvényt. A középperonos megállóba egyszer csak egy autó érkezett odafentről. A tanúvallomások mindenesetre ezt erősítik. A sérültek száma hat.

Az alsókategóriás autó vezetője a rendőrség adatai szerint egy kerékpárost akart kikerülni. A manőver közben elvesztette uralmát járműve felett és legurult a megálló lépcsőjén, végül csak a peronon sikerült megállnia.

U8 és alsókategóriás személygépkocsi (fotó: dpa)

A tűzoltóság szerint hárman könnyebben sérültek meg, hárman pedig közepes súlyosságú sérüléseket szenvedtek, mindnyájukat kórházban ápolják. Arról nem szól a jelentés, hogy az autó vezetője, illetve a kerékpáros a sérültek között van-e. A tűzoltóság és a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, szemtanúk erősen felfegyverzett rendőrökről is beszámoltak. Valószínűleg a rendőrség először szándékos támadásból indult ki.

A mentési és nyomrögzítési munkák késő éjszakáig tartottak, majd az autót csörlővel húzták ki a mélyből. Az esemény a földalatti vasút forgalmát csak annyiban érintette, hogy ezen az állomáson nem álltak meg a szerelvények, de az érintett utcákat teljesen lezárták.

A berlini földalatti vasút a világ egyik legtakarékosabban épített városi gyorsvasúti hálózata. Az állomások ritkán csatlakoznak aluljárókhoz, ez inkább az ötvenes, hatvanas években épített újabb szakaszokra jellemző. A hálózat II. világháború előtt épült gerincvonalain középperonok találhatók, melyeknek mindkét végén lépcső vezet fel az úttest közepén elhelyezkedő járdaszigetekhez.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.