Az 50 éves Bengálikra emlékeznek Szegeden

iho/vasút   ·   2012.11.15. 10:45
benga_kk

Fél évszázada, 1962 novemberében jelent meg Szegeden az első FVV-csuklós villamos. A közismert nevén Bengálik hosszú időn keresztül meghatározó járművei voltak a csongrádi megyeszékhely tömegközlekedésének. Az évforduló alkalmából kiállítást szervez a Közlekedési Emléktár Alapítvány, a november 23-i megnyitón pedig nosztalgiautazásra is lehetőség lesz.

A 813-as Bengáli a Széchenyi téren<br>(fotók: Fritz Gergely)

A kiállításon filmvetítéssel, tárgyi emlékekkel és tablókkal idézik fel a járművek pályafutásának korszakait. Tervrajzok és ábrák segítségével lehet majd nyomon követni a típus megalkotásához vezető folyamatot, továbbá a magyar járműgyártás múltjának több különlegességét is meg lehet ismerni.

A kiállítás ünnepélyes megnyitója november 23-án, 17 órakor lesz a Klauzál tér 9. alatti Démász-épület galériájában. Ezen a napon különjárati FVV-villamos közlekedik majd az 1-es viszonylaton, méghozzá az eredeti színekben pompázó 813-as kocsi. A nosztalgiavillamos 16.10-kor startol a Plázától az Indóház tér felé. Az Indóház térről 16.40-kor indul vissza a Pláza irányába, útközben megáll a Klauzál téren, a Démász épülete előtti ideiglenes megállóhelyen, ahonnan 16.50-kor indul tovább.

A kiállítás december 5-ig tekinthető meg hétfőtől szombatig 10 és 18 óra között.

A 2011-es Bengáli-napon a 806-os kocsi közlekedett nosztalgiajáratként

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Tovább újul a nagykörúti villamosvonal

BKV/iho   ·   2025.05.22. 08:30

A Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti szakaszon, korszerű zaj- és rezgéscsillapított technológia alkalmazásával végzett rekonstrukció által csökkenhet a villamosok menetideje, valamint a környezeti terhelés. A munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak.

Vasút Kisvasút

Gyermeknapozzon a Gyermekvasúton!

MÁV/iho   ·   2025.05.21. 15:30

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút színes programokkal várja a családokat a hűvösvölgyi végállomáson május 25-én, vasárnap. A vonatok sűrített menetrend szerint, a szokottnál gyakrabban közlekednek, a vasútvonal alsó szakaszán betétjáratok is indulnak.

Zöldút Kerékpár

Négyéves a megújult Mol Bubi

BKK/iho   ·   2025.05.20. 12:00

A BKK közbringaszolgáltatása hamarosan új korszak elé néz: a tervek szerint a 2026-ban induló új rendszerben kétszer annyi kerékpár, öt-hatszor több leadási ponttal és több mint nyolcvan százalékkal nagyobb területen szolgálja majd ki az igényeket.