Az airberlin sűrít Budapest és Berlin között

iho   ·   2013.02.27. 15:01
AirBerlin_400

Több mint egy éve tűnt fel Ferihegyen a légitársaság, tavaly 68 ezer utast szállított a magyar és a német főváros között, idén többet akar – ez volt a fő mondandója a repülőtéri sajtótájékoztatónak, amelyen Gergye Ottó eladási alelnök egyben bemutatta az airberlin megerősített kelet-európai, illetve budapesti stábját is.

2012 februárja óta ez a második járatsürítés ezen a vonalon, amelynek során a napi egy járatán túl kedden és csötörtökön este, valamint szombaton is repül a pirosfarkú gépek valamelyike Budapestről Berlinbe. Az elhangzottakból eléggé egyértelmű volt, hogy a társaság nem egyszerűen berlini utasokra számít, hanem átszállókra is az interkontinentális vonalakon.

A menedzsment: Hanyi Tamás országmenedzser, Mohammed Nasr kelet-európai főnök és Gergye Ottó alelnök

Nyugat, egészen pontosan az USA felé azért érdekes ez a járatpárosítás, mert New York, illetve Chicago felé meglehetősen hamar van csatlakozása a Budapest felől érkezőnek, az American Airlines és az airberlin partnersége révén pedig a nagy amerikai repterekről gyakorlatilag bármilyen úti cél elérhető az Egyesült Államokban. Hasonló a helyzet keleti irányban, csak ott nem az AA, hanem az Etihad a partner: Abu-Dzabiból Ázsia és Ausztrália szinte minden fontosabb célrepülőterére két-három órán belül elcsíphető a következő gép. Németország második legnagyobb légitársasága ugyanakkor Berlinből jó csatlakozási lehetőségeket ajánl például Észak-Európa felé is.

A hagyományos Budapest Airport tortaköszöntő sűrítés bejelentésekor is kijár

Budapestre a társaság Boeing 737-esekkel és Bombardier Q400-asokkal jár, a két város közti load factorról az alelnök nem nyilatkozott, de elmondta, hogy a cég egészében ez az érték 82 százalék. Ugyancsak nem hangzottak el konkrét számok azokról a veszteségekről, amelyek amiatt érik az airberlint, mert megint csúszik a Berlin-Brandenburg légikikötő átadása. Örültünk volna, ha már az új reptérről indíthatnánk a járatokat, de Berlin-Tegel is jól működő légikikötő – hangsúlyozta Gergye Ottó, a társaság alelnöke.

Kapcsolódó hírek