Az áttörhetetlen áttörése: 65 éve nem fal a hangsebesség

Márványi Péter   ·   2012.10.15. 11:00
cim

Ennek a megemlékezésnek vasárnap kellett volna megjelennie, de vasárnap valaki a maga módján átírta a címlapokat. Felix Baumgartner osztrák fenegyerek, base jumper és ejtőernyős fenomén 39 kilométer magasból ugrott ki héliumos ballonnal odáig emelkedő kapszulájából, hogy szabadesés közben átlépje a hangsebességet. És átlépte, napra pontosan 65 évvel azután, hogy – ha nem is a föld felé zuhanásban, ellenkezőleg, vízszintes repülésben – sikerült ugyanez egy amerikai fiatalembernek is, nem is olyan messze Baumgartner ugrásától, azon a helyen, a Muroc reptéren, amit ma Edwards légibázisnak nevezünk.

Az X-1 vízszintesen is képes volt a hangsebességre

Az amerikai légierő berepülő pilótája, Chuck Yeager 65 évvel ezelőtt a mostani Baumgartner-féle ugráshoz képest sokkal kevesebb hírverés, sőt, inkább maximális titoktartás közepette készült a feladatra. És egészen más légkörben. 1947-ben még viszonylag keveset tudtak a hangsebességről, a hangrobbanásról, a lökéshullámokról, ennek az egész jelenségkörnek a valóságos természetéről. Nemigen akadtak olyan szélcsatornák, amelyek modellezni tudták volna ezt a sebességtartományt és a benne uralkodó aerodinamikai viszonyokat. Komoly és félelmetes misztika vette körül a hangsebességet, amit az a korabeli kifejezés is jól jelez, hogy: hangfal, avagy ahogy az angol szlengben szerepelt: sound barrier. Egy fal, egy gát, amit át kell törni. És aminek az áttörésében már többen kudarcot vallottak, akár olyan katonai pilóták, akiknek légcsavaros gépe zuhanás közben lépte át a hangsebességet, és olyan rezonanciajelenségek léptek fel, amelyek a gép töréséhez vezettek, akár azok, a háború után immár az új, légcsavarmentes sugárhajtású technikával kísérleteztek. Adott esetben olyan szerencsétlenül végezve, mint az ifjabb Geoffrey de Havilland egy DH 108-assal. A britek kutatásai mégis nagyon fontosak voltak, az általuk kikísérletezett, magassági kormányként működő, egészében mozgatható vízszintes („balansz”) vezérsík volt az egyik fontos szerkezeti eleme a Mach-1 feletti sikeres kísérletnek.

Yeager és a Glamorous Glennis

A Bell X-1 berepülésére sem vállalkozott akárki, voltak, akik visszaléptek, például magának a gyártó cégnek a berepülő pilótája, aki egy akkor elképzelhetetlen összeget, 150 ezer dollárt kért a hangsebesség meghaladásáért. De a fiatal világháborús ász, a „kásás beszédű” virginiai Chuck Yeager bízott a gépben, és a nem túl magas havi fizetéséért is vállalkozott a dologra.

Nem is a géppel, hanem vele volt némi baj repülés előtt. Imádott feleségével, Glennissel (róla nevezte el az X-1-est is) előző este jót lovagoltak, amikor leesett a paciról és eltörte egy-két bordáját. Tudta, ha ez kiderül, nem engedik meg, hogy repüljön a géppel, úgyhogy egy állatorvossal tétette úgy-ahogy rendbe magát, jó barátja, Jack Ridley pedig seprűnyélből faragott egy egyszerű szerszámot, aminek segítségével úgy is be tudta csukni a kabintetőt, hogy ne kelljen felemelnie hozzá a karját, mert akkor nagyon fájtak az eltört bordái.

Az X-1 ma a washingtoni Smithonian féltett kincse

Az X-1-et egy B-29-es bombakamrájához rögzítették, a nagy négymotoros emelte el a földtől, majd leoldották, aztán Yeager bekapcsolta a rakétahajtóművet. Elemelkedett, aztán viszonylag simán, és ami fontos: nem zuhanásban, hanem vízszintesen repülve 13 700 méteren lépte át a hangsebességet. Neki viszonylag egyszerű volt a repülés, a földön lévők azonban azt hitték, nagy baj van: előzőleg nemigen hallhatta emberfia a hangsebesség átlépésekor keletkező hangrobbanást. Yeager azonban a rakéták üzemanyagának kifogyása után siklásban megint csak simán leszállt a géppel.

Felettesei, a kezdődő hidegháború jegyében, először igyekeztek leállítani a sajtót és eltitkolni a nagy eseményt, de a dolog kiszivárgott, és a légierő főnökei is belátták: titkolódzás helyett alkalmasabb inkább jogosan ünnepeltetni a repülés új hősét.

Yeager dandártábornok pedig ma is az egyik legtiszteltebb, legszeretettebb figurája a repülővilágnak

Bleriot óta talán nem is született olyan sztárpilóta, mint amilyenné Yeager lett, akiről könyvek, filmek készültek, és a nyugalmazott dandártábornok ma is szeretett és tisztelt figurája a repülőtársadalomnak. A későbbiekben is sok rekordot felállított, ott volt a legfontosabb kísérleteknél, élő legenda, még az űrhajósok hírneve sem szorította háttérbe őt és azt a bizonyos repülést 1947. október 14-én. Tom Wolfe remek dokumentumregényéből (Az igazak, The Right Stuff) tudjuk, hogy az amerikai pilóták azóta is sokszor az ő jellegzetes hanghordozásával, lazán határozott, magabiztos stílusát utánozva rádióznak.

Baumgartner vasárnapi rekordzuhanása sem volt épp egyszerű játék, ugyanis azt a szélcsatorna-kísérletekből sem lehetett igazán pontosan meghatározni, miként viselkedik a szkafanderes emberi test, mi történik körülötte a levegővel, amikor átlépi a hangsebességet. De neki is sikerült, mint 65 éve Yeagernek. A megfontolt kockázatvállalás, a bátorság és a szakértelem utolérhetetlen vegyülete akkor is, most is messze az emberi átlag fölé emeli az ilyen figurákat.

Kapcsolódó hírek