Az első Etihad-Dreamliner a sivatag színeiben

iho   ·   2014.09.28. 16:15
etihad-01cim

Ismét kigördült a festőhangárból egy vadonatúj utasszállító, ismét az Etihad színeiben: a néhány napja lezajlott A380-as bemutató után az Öböl-menti légitársaság most a konkurens Boeing gyártmányát mutatta be flottája tagjaként, ugyancsak még átadás előtt.

A festés a sok, ugyancsak szépre sikerült 787-es közül is kiemelkedik: meglehetősen modern felfogásban, szögletes idomokra bontva teríti be a gép hátsó traktusát, miközben a sivatag színvilágát idézi.

Bemutató az everetti festőhangár előtt

Ugyanakkor az már nem is annyira esztétikai kérdés, hogy a hosszabb törzsű gépen a festés még jobban mutat, a bemutatott példány ugyanis a 787-es 9-es, az első 8-as változatnál hat méterrel megnövelt változata.

A típus bevezetésével az Etihad folytatja igen komoly flottaépítési és modernizálási programját, nyilván a másik két Öböl-menti társaság utolérésének jegyében: a cég hetvenegy Dreamlinert rendelt, ezek közül negyvenegy lesz a mostanihoz hasonló 9-es, és harminc a még hosszabb, még gyártásba nem került 10-es változat.

Az Etihad 787-eseinek fedélzetéről sem hiányzik majd a társasági luxus: szeparált első osztályos kabin

Az új gép a többi új üzemeltető gyakorlatához hasonlóan rövidebb és közepes hosszúságú vonalakon kezdi a szolgálatot, a legrövidebb az Abu Dhabi–Doha járat lesz, aztán következik a közepes és valóban a 787-es hatótávolságához mért hálózat: Mumbai, Moszkva, Düsseldorf, Brisbane és Washington.

Ami pedig a 9-es és változatot illeti, lassan érdemes majd hozzászokni, hogy ez lesz a típus alapgépe, ugyanis a meghirdetése óta erre a nagyobb kapacitású 787-esre, valamint a 10-esre több rendelés futott be, mint a legkisebb 8-as altípusra, amellyel megkezdődött a gyártás.

Kémfotó a mexikói 787-es kormánygépről<br>(fotó: All things 787)

Ugyanakkor kellemetlen hír a Boeingnak, hogy az igen komoly pénzügyi nehézségekkel küszködő Air Berlin, amelyben majdnem 30 százalékos tulajdonrésze van az Etihadnak, alaposan megkurtította flottabővítési terveit és a gyártóval egyetértésben törölte tizenhat Dreamliner és tizennyolc új sorozatú 737 MAX megrendelését.

Az ATW információi szerint a döntés hátterében nem egyszerűen a kiadások csökkentésének szükségessége áll, hanem az az elgondolás is, hogy a társaság racionalizálja a flottáját egy gyártó gépeire, vagyis inkább az Airbus széles- és keskenytörzsű típusaira alapoz a jövőben.

A ZA003-as prototípust állítják ki Boeing Fielden

Közben egy, a Boeinghoz közelálló portál értesülései szerint erősen dolgoznak a cég mérnökei az egyik egykori tesztpéldányon, amely hamarosan a mexikói állam kormánygépeként kezd új karriert. A harmadik tesztgépet, a ZA003-ast szombaton átrepülték Everettből a Seattle-től délre fekvő Boeing Fieldre, ahol a repülőmúzeumban lesz elhelyezve.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.