Az év diszkont légitársasága: a Wizz!

iho   ·   2016.11.08. 08:45
cim

A világ egyik vezető piackutató és elemző, illetve adatszolgáltató szervezete idén már másodszor tüntet ki két egymás követő évben magyar székhelyű céget: tavaly a CAPA Centre for Aviation Budapestet ítélte az Év Repülőterének, idén pedig a Wizz Air lett az Év Diszkont Légitársasága, a díjat Váradi József vezérigazgató az amszterdami gálán vehette át.

A CAPA 2003 óta ítéli oda az elismerést repülőtereknek, légitársaságoknak, iparági vezetőknek, akik, illetve amelyek nem egyszerűen sikeresek, hanem stratégiájuk, fejlesztési módszereik az egész iparág számára példamutatóak, irányt jeleznek a többi vállalatnak a nehéz helyzetek megoldására. A Hong Kong központú cég 2011-ig csak az ázsiai, illetve csendes-óceáni zóna légiközlekedését figyelte, 2012 óta azonban globális a díjazása.

Az Év Légitársasága 2012-ben az Emirates, 2013-ban a Turkish, majd az Etihad és tavaly az Ethiopian volt, most a Qatar kapta a címet, elsősorban azért, mert az Öböl-körzet társaságai közül az első volt, amely csatlakozott egy globális szövetséghez, ugyanakkor részesedést vásárolt a LATAM és a Britishit és az Iberiát magába foglaló IAG csoportban. Természetesen a hálózat és a géppark tavalyi gyors növekedése is szerepelt az elismerés indoklásában, beleértve az első A350-es átvételét és forgalomba állítását.

A Wizz a kitüntetését a díjat odaítélő testület szerint egy „kihívásokkal teli régióban” felmutatott gyors fejlődéssel és erős teljesítménnyel érdemelte ki.  A társaság az elmúlt pénzügyi évben 20 százalékkal növelte kapacitását, piacvezető Magyarországon, Romániában és Macedóniában, erős a jelenléte Közép- és Kelet-Európa több más országában is, és hét egymást követő évben tudott nyereséget felmutatni, a régió légiközlekedésében 45 százalék a részesedése, öt év alatt megduplázta az utasszámát, több, mint száz desztinációra repül több mint hetven géppel.

Az Év Regionális Légitársasága az Icelandair lett: a társaság teljesítménye éppenséggel a diszkontok teremtette erősödő versenyhelyzetben feltűnő. Innovatív stratégiát követ a  hálózata bővítésében: a hatodik szabadságjog kihasználásával új kapcsolatokat teremtett Európa és Észak-Amerika között, miközben erős promóciós tevékenységet folytatott az izlandi turistaforgalom fellendítéséért.

A legnagyobb fordulatot felmutató légitársaság (Airlines Turnaround of the Year)  a korábban sok sebből vérző Iberia lett a CAPA értékelése szerint: 2014-ben sikerült először sok év után profitot felmutatnia, amit tavaly tovább növelt, Európa-szerte kimagasló volt a költségcsökkentési rátája, az Iberia Exporess működése pedig annak fontos jele, hogy Európa hagyományos légitársaságai sikeresen kombinálhatják a diszkont modellel a maguk eredeti hálózati brandjét.

A CAPA díja a legjobb légiközlekedési vállalatvezetőként az AirAsia csoport elnökének jutott: Tony Fernandes kiemelkedő stratégiai gondolkodása, innovatív növekedési politikája és a különböző alvállalatoknak a térség különböző országaiban elért sikerei mellett azt is figyelembe vette a testület, ahogy a csoport a tavalyi év nehézségeit átvészelte. Ugyan ez a hivatalos szövegben nem szerepel, de eme nehézségek egyike az indonéz leányvállalat egyik gépének katasztrófája lehetett a Jáva-tengeren, és ezzel kapcsolatban nagyon kemény átalakításokat kellett végrehajtani a társaság karbantartási részlegeinél.

Két repülőtér kapott elismerést. az egyik Vancouver, innovatív marketing-stratégiájáért, új járatok indításáért, technológiai és környezetvédelmi fejlesztéseiért. A másik a 10 millió alatti évi forgalom kategóriájában az Év Regionális Repülőtereként a London City lett, amely a brit főváros vezető üzleti reptereként is a low-cost társaságok hozzáférését is képes volt biztosítani, ráadásul sikeresen legyűrve a „politikai akadályokat”: ne felejtsük, London City bővítését Boris Johnson London polgármestereként letiltotta, de külügyminiszterként már nem akadályozhatta tovább...

Végül az innovatív cégek közül az Air Black Box kapott díjat egy kifejezetten az LCC-k számára fejlesztett, „forradalmi foglalási rendszer” megalkotásáért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek